A mi geoparkunk – diákok, ovisok az Úrkúti-őskarsztban

20131014 urkut geonap 07Geonap keretei között ismerkedhettek helyi és környékbeli gyerekek az Úrkúti-őskarszt természetvédelmi területtel, amely 2013-ban az Év Földtani Értéke címet nyerte el a Bakony–Balaton Geoparkban (erről szóló cikkünk két hírrel lejjebb olvasható).

Az úrkúti Hauser Lajos Általános Iskola minden diákja eljött, a helyi óvoda is teljes létszámban jelen volt, ezen kívül két csoport az ajkai Fekete-Vörösmarty Általános Iskola és Gimnáziumból érkezett.

A kicsik és a nagyok az őskarszt sziklavilágát bejárva, öt állomáson gyarapíthatták tudásukat a geoparkról és az őskarsztról.

Geológiai idővonal mentén megismerkedtek a geopark jellemző kőzeteivel, óriás kirakók és színes képek segítségével pedig a geopark földtani képződményeiről, látnivalóiról, tevékenységéről kaptak átfogó képet.

Az ovisok és az alsó tagozatos diákok papírból ammoniteszekkel, tengeri liliomokkal benépesített, víz alatti tájképet készítettek, melynek segítségével felidézhették az őskarszt kialakulásában szerepet játszó Tethys-tenger egykori élővilágát. A friss levegő, a játékos feladatok és a gyönyörű környezet tette igazán élvezetessé ezt a geonapot.

A rendezvény megvalósításában Úrkút önkormányzata és az Úrkúti Faluvédő és Kulturális Egyesület önkéntesei is segédkeztek: állomásukon a gyerekek a helyi mangánbányászatról hallhattak érdekességeket és kezükbe vehették, nagyító alatt megszemlélhették az őskarszt történetéhez kötődő mangánércet, valamint szebbnél szebb ásványokat.

20131014 urkut geonap 09
A csoportokat kísérő pedagógusok tájékoztatást kaptak
a Bakony–Balaton Geopark geoturisztikai
kínálatáról és a geopark földtani értékeivel kapcsolatos oktatási programlehetőségekről.

Lehetőség nyílt arra is, hogy a pedagógusok feliratkozzanak a geopark Geosuli és Rajongeo elnevezésű levelezőlistáira, illetve a Geopark irányító szervezetének Hírlevelére.

A rendezvényen készült hangulatos fotókat a geopark Facebook oldalán lehet megtekinteni!

Az Úrkúti-őskarszt TT általános ismertetője a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság weboldalán található.

20131014 urkut geonap 05

 

 

Waldorf gimnazisták gyakorlata Felőörsön

20130927 felsoors forras hegy waldorf gyakorlat 4 web345Nemesvámosi és szombathelyi Waldorf oktatási intézmények 10. osztályos gimnazistái töltötték el egy- illetve két hetes ún. erdészeti gyakorlatukat a felsőörsi Forrás-hegy geológiai tanösvényének gondozásával. A község önkormányzata szállást és tisztálkodási lehetőséget biztosított a csapat részére (12 diák és 2 osztálykísérő), a BfNPI Bakony–Balaton Geopark programja pedig a szakmai instrukciókat, előadásokat, szakvezetést, geosétát és a kéziszerszámokat biztosította. Az elvégzett cserjeirtásnak, a kőzetfelszínek tisztításának köszönhetően nagyon szép lett ennek a nemzetközi jelentőségű földtani értéknek a környezete.

 

A geológiai tanösvény megújítása után a lelkes fiatal 20130927 felsoors forras hegy waldorf gyakorlat 3 web345csapat Felsőörs másik büszkeségén, a Malomvölgyi Tanösvény továbbépítésén fáradozott. A Fenyves utca két végén kiépítették a tavaly felavatott erdei lépcsőkhöz tartozó kapaszkodó-korlátot, mellyel biztonságosabb lett a gyönyörű kilátást nyújtó hosszú és meredek lépcsőkön való közlekedés.

Köszönjük szépen a kitartó és alapos munkát, és bízunk benne, hogy a jövőben is tudunk még együtt dolgozni!

Korbély Barnabás                           
BfNPI Bakony–Balaton Geopark               

Szabó Balázs
Felsőörs Község Önkormányzata20130927 felsoors forras hegy waldorf gyakorlat 5 web690

 

Szenzációs barlangkutatási eredmények a Keszthelyi-hegységben

Kessler Hubert-barlang (Büdöskúti-víznyelőbarlang)


20130327 Kessler-bg 1A Keszthelyi-hegység fennsíkján számos kisebb-nagyobb beszakadás található, melyek alatt a mélyben barlangok rejtőznek. Ezek többsége abban a kéregmozgásos (tektonikus) eredetű horpadásban helyezkedik el, amely a balatonedericsi Sipos-torok völgyének folytatásában húzódik a hegytetőn. A tapolcai barlangkutató csoport tagjai több, korábban teljesen ismeretlen járatot is feltártak itt, a legutoljára megismert járatrendszer méretei azonban őket is meglepték. Ez a Büdöskúti-víznyelőként ismert, később Kessler Hubert neves barlangkutatóról elnevezett barlang már régebb óta ismert volt, bejárata talán természetes úton nyílt meg. Mérete azonban nem volt jelentős, mindössze 40 m hosszú volt.
A bejárat alatti eltömődött hasadékból feláramló erőteljes huzat nyomán 2012 decemberében kezdődött a feltárás, mely hamarosan eredményre vezetett.  Egy szűken induló, de egyre tágasabb, 25–30 méter mély akna nyílt meg lefelé, innentől már csak rövidebb bontásokra volt szükség az újabb és újabb szakaszok feltárásához.
Jelenleg a barlang mélysége 196 méter, ehhez csatlakozik az egyelőre felméretlen vízszintes szakasz, mellyel együtt a 200 méteres függőleges kiterjedést már biztosan eléri az üregrendszer (ez az 5. helyet biztosítja az országos ranglistán). Végpontját egy vízzel telt járat (szifon) alkotja, a fölötte levő, légáramlásos hasadék kitágításával ez talán megkerülhető lesz. További kutatási lehetőséget jelent a betorkolló kürtők kimászása.
A Kessler Hubert-barlang – legtöbb nagy barlangunktól eltérően – a végponti zónát leszámítva nem mészkőben, hanem dolomitban keletkezett. Bár egyértelműen látszik tektonikus eredete hasadékos formakincsén, ezt jelentős mértékben módosította a későbbi víznyelő-működés. A nagyobb üregek még ezt megelőzően, a hajdani karsztvízszint alatt, oldódással keletkezhettek. Több, cseppkövekkel díszített terem mellett a leglátványosabb része a barlangnak a 70 m-es mélységet, tehát egy húsz emeletes ház magasságát meghaladó, tágas aknája, mely egy 30 méternél is hosszabb terem tetejébe torkollik. Ez után következik még egy kb. 100 m hosszú, kiszáradt  patakmedrekkel ékesített vízszintes szakasz, mely dél felé húzódik a Keszthelyi-hegység fennsíkja alatt.  Mivel ebben az irányban még számos berogyás látható a felszínen, remény van egy hosszabb, több száz méteres, vagy akár néhány kilométeres járatrendszer feltárására is.

Szöveg: Szilaj Rezső
Fotó: Horváth Sándor

Felhívjuk a figyelmet, hogy a Kessler Hubert-barlangot kizárólag megfelelő képesítéssel és hatósági engedéllyel rendelkező barlangkutatók látogathatják!

20130327 Kessler-bg 2

20130327 Kessler-bg 3

 20130327 Kessler-bg 4

 20130327 Kessler-bg 5-6

20130327 Kessler-bg 7-8

 

Az Európai és Globális Geopark Hálózat tagja lett a Bakony–Balaton Geopark

„A megszelídült vulkánok és dinoszauruszok földje” nemzetközi összehasonlításban is páratlanul gazdag földtani örökségét, aktív geoturisztikai tevékenységét ismerték el.

A portugáliai Aroucában megrendezett 11. Európai Geopark Konferencián a projektgazda Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BfNPI) delegációja 2012. szeptember 20-án este átvette az Európai Geopark Hálózat (EGN) és az UNESCO által támogatott Globális Geopark Hálózat (GGN) teljes jogú tagságáról szóló okleveleket. A magas rangú elismerést az UNESCO részéről Patrick McKeever, az EGN részéről Nikolaos Zouros elnök és Andreas Schüller alelnök adta át Puskás Zoltán igazgatónak, Korbély Barnabás geopark projekt koordinátornak és Knauer Anna turisztikai szakreferensnek (utóbbi két szakember nagy sikerű előadást is tartott a rendezvényen). A BfNPI delegációjának kíséretében jelen volt Zolnai Mária, a Vidékfejlesztési Minisztérium Környezetügyért felelős Államtitkára titkárságvezetője is.

20120920 Arouca oklevelek atvetele

A konferenciát – amelyre a világ számos országából mintegy 400 résztvevő érkezett – José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke videóüzenetben nyitotta meg, és mások mellett a Bizottság lisszaboni képviseletének nevében beszédet mondott Gönczy Katalin is. A Bakony–Balaton Geopark kihirdetésének jelentőségét és presztízsét tovább emeli, hogy az EGN Koordinációs Bizottsága idén összesen hét új pályázat sorsáról döntött, és a hazai nyertesen kívül csupán egy katalán geopark jutott be a tagok közé. Az Európai Geopark Hálózat ezzel 18 ország területén 52 tagúvá vált (2013-ra ez a szám 19 orszában 54-re bővült). Az EGN tagsággal együtt a Bakony–Balaton Geopark teljes jogú tagja lett az UNESCO által támogatott Globális Geopark Hálózatnak is: e szervezet 27 ország 93 geoparkját tömöríti 2013 tavaszán.

 

Megújult a Balatonalmádi Köcsi-tó tanösvény

Kocsi-to webBalatonalmádi Önkormányzata 2012 tavaszán is karbantartó munkát végzett a Káptalanfüred városrészben található, többek között a helyi építészet jellegzetes szereplőjét, a vörös homokkövet is bemutató Köcsi-tó tanösvényen, ami kiváló helyszínt biztosít a város Föld Napja rendezvényeinek. Az Önkormányzat sikeres pályázatának keretei között, az almádi Bauxitkutató Természetjáró Sportegyesület tervezésében 2004-ben létrehozott tanösvény néhány táblája megújult, illetve új tartószerkezetet kapott, és felfrissítették a kerítések, padok festését is. A Bakony–Balaton Geopark irányító szervezete, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság is részt vett az előkészítő munkákban. Ez a helyszín is hozzájárult a 2012 nyarán lezajlott terepi értékelő bejárás sikeréhez, melyet az Európai Geopark Hálózat és a Globális Geopark Hálózat egy-egy delegált szakembere végzett el a Bakony–Balaton Geopark pályázatának elbírálása céljából. A pályázat sikeres volt és 2012 szeptemberében geoparkunk az Európai és a Globális Geopark Hálózat tagjává vált.

 

Geotúrák, geoesemények

április 2024
h k sze cs p szo v
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
május 2024
h k sze cs p szo v
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

flag gbflag hu

 

Kövess minket!

Bakony-Balaton Geopark logo web jobbra

UNESCO Globalis Geopark logo weboldal jobbra

Global Geoparks Network logo web jobbra

European Geoparks Network logo web jobbra