Földtani örökségünk védelme és bemutatása a Bakony–Balaton Geoparkban

Sajtótájékoztatót tartottak a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság „Földtani örökségünk védelme és bemutatása a Bakony–Balaton Geoparkban” című (KEHOP-4.1.0.-15-2016-00038) projektjének indításáról.

Az 1997-ben létrejött Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság a működési területén, Veszprém, Zala valamint Somogy megyében elkötelezett módon törekszik a védett természeti értékek megóvására és bemutatására irányuló alaptevékenységeinek ellátására és ennek érdekében kiemelt figyelmet fordít a pályázati lehetőségek mind teljesebb körű kihasználására - mondta Dr. Rácz András a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért felelős helyettes államtitkára, Csopakon a most induló 162 millió Ft költségvetésű projekt sajtótájékoztatóján.

A 2017. február 13-án megtartott sajtótájékoztatón Dr. Rácz András beszédében elmondta: a 2015-ig tartó uniós pályázati ciklusban a Környezet és Energia Operatív Programból 38 milliárd forint jutott természetvédelemre. A forrásból a 10 magyar nemzeti park igazgatóság 100 ezer hektár védett területet hozott természetközelibb állapotba. A mostani, 2020-ig tartó ciklus esetében viszont már 90 db támogatási szerződés került aláírásra ugyanekkora támogatási összeggel és hasonló nagyságú területen várhatók beavatkozások. A támogatásokból élőhely rekonstrukcióra 60%, a területkezelés infrastruktúrájának fejlesztésre 13%, bemutatásra 10%, a természetvédelmi őrszolgálatra 4,5% és nem utolsó sorban az élettelen természeti értékek védelmére 6% jut. – mondta a helyettes államtitkár. Dr. Rácz András kiemelte: napjainkban egyre jelentősebb az ökoturisztika és a környezeti nevelés, melyhez hozzájárul az a több mint 300 ökoturisztikai létesítmény, melyeket a 10 nemzeti park igazgatóság tart fenn.

Fotó: Pelsőczy Csaba/FMFotó: Pelsőczy Csaba/FM

Kontrát Károly, parlamenti államtitkár a veszprémi 2. számú választókerület országgyűlési képviselője elismerését fejezte ki és gratulált a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén a közelmúltban megvalósult és a jövőben tervezett fejlesztésekhez. Az államtitkár beszédében kiemelte: a megvalósítandó pályázatok projekt helyszínei közül a Felsőörsi földtani, rétegtani szelvényt, valamint a Várpalotai Homokbánya Természetvédelmi Területet, mely fejlesztés időszerű, a lakossági igényeket és érdekeket is kielégíti. A Balaton-felvidék egy földtani „csodaország”, melynek védelme és bemutatása a helyi lakosság érdekeit is szolgálja - mondta.

A projekt célja a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság területén belül található Geoparkban fellelhető különböző földtudományi természeti értékek megőrzésének hosszú távú biztosítása- mondta Puskás Zoltán Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója. Az egyszeri, projektszerű beavatkozások elsősorban az élettelen természeti értékeket érintik, melyek pozitív hatással lesznek az ahhoz bármilyen módon kötődő élőlények közösségeire, élőhelyeire is.

Forrás: FM Sajtóiroda, fotók: Pelsőczy Csaba/FM, 2017. február 14. | Forráscikk megtekintése

További kapcsolódó cikkek:
Jó gazda a nemzeti park - Fejlesztések várnak a geoparkra Napló Online, 2017. február 13.| megtekintés

 

Újabb négy évre megkaptuk az UNESCO Globális Geopark elismerést!

Bakony-Balaton UNESCO Globalis Geopark logo webA Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság által 2006-ban alapított Bakony–Balaton Geopark 2012-ben sikeresen pályázott a Globális Geopark Hálózat tagságára, 2015 őszén pedig megkapta az UNESCO Globális Geopark címet, amely elismerés azonos értékű a Világörökség, illetve az ugyancsak igen rangos Ember és Bioszféra programokkal. Az UNESCO Globális Geopark megnevezés és védjegy fontos eleme az új Nemzetközi Földtudományi és Geopark Programnak, amit 2015. november 17-én fogadott el a fennállásának 70. évfordulóját ünneplő UNESCO, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete. A 195 tagállamot tömörítő nemzetközi szervezet tehát jogi értelemben is befogadta a Globális Geopark Hálózat tagjait, köztük a magyarországi Bakony–Balaton Geoparkot és a magyar–szlovák határon átnyúló Novohrad–Nógrád Geoparkot.
Bakony-Balaton Geopark Tapolcai-medence foto Szenthe Zoltán 700
A Tapolcai-medence tanúhegyei | Fotó © Szenthe Zoltán

A geopark koncepció születése az 1990-es évek közepére tehető, elismervén a jelentős földtudományi örökséggel rendelkező területek megőrzésének és fenntartható fejlődésük segítésének egyre erősödő igényét. A 2000-ben életre hívott Európai Geopark Hálózat és nyolc kínai geopark az UNESCO támogatásával 2004-ben alapította meg a jelenleg (2017 februárjában) már 119 tagot számláló Globális Geopark Hálózatot. A tájak és földtani képződmények fontos tanúi Földünk fejlődésének, a geoparkoknak pedig akár kulcsszerepük lehet a fenntartható fejlődésben. A geoparkok már a kezdetektől többnyire alulról építkező, a helyi közösségek részvételén alapuló megközelítést érvényesítettek működésükben, hogy biztosítsák az adott terület földtudományi értékeinek megőrzését és fenntartható hasznosítását a tudomány, oktatás és kultúra területén. Mindemellett a geoturizmus fejlesztésével a geológiai örökség a fenntartható helyi gazdaság egyik alapja is a geoparkokban.

Bakony-Balaton UGG revalidation certificate 2017-2020 webA geopark hálózat minőségorinetált jellegének megfelelően nem elegendő csupán bejutni a nemzetközi szervezet tagjainak sorába, hanem a magas szintű elvárásoknak folyamatosan meg is kell felelni. Ennek biztosítása érdekében az UNESCO négy évente újraértékeli a geoparkokat: először egy terjedelmes, az elmúlt időszak tevékenységét részleteiben is ismertető beszámolót kell benyújtani a szervezet párizsi központjába, majd az UNESCO megbízásából két független külföldi szakértő érkezik az érintett geoparkba, hogy az elért eredményeket a terepen is ellenőrizze, és hogy személyesen is konzultáljon a helyi szakemberekkel, együttműködő partnerekkel. A Bakony–Balaton UNESCO Geopark első újraértékelésére 2016-ban került sor: dr. Marie-Luise Frey (Németország) és dr. Alessandra Casini (Olaszország) szakértőket július végén fogadtuk. Felkeresték geoparkunk számos földtudományi, ökológiai és kultúrtörténeti értékét, a BfNPI által üzemeltett látogatóközpontokat és bemutatóhelyeket tekintettek meg, illetve különböző helyszíneken, eseményeken kollégáinkkal és külső partnereinkkel is találkoztak.

2017 januárjában nagy örömünkre megkaptuk az UNESCO hivatalos levelét arról, hogy – különböző ajánlások megtétele mellett – a Bakony–Balaton Geopark újabb négy évre (2017–2020) elnyerte az UNESCO Globális Geopark megnevezés és védjegy használatának jogát, azaz ún. „zöld kártyát” kapott. Február 2-án végül – Irina Bokova UNESCO főigazgató aláírásával – megérkezett az elismerés meghosszabbításáról kiállított oklevél is! Azért is vagyunk büszkék a pozitív döntésre, hiszen 2016 volt az első olyan év, amikor a teljes újraértékelési folyamatot a következetesen magas elvárásokat megfogalmazó UNESCO „vezényelte le”, így a hivatalos döntést is az UNESCO Globális Geopark Tanács terjesztette fel főigazgatói aláírásra. (Nem megfelelő színvonalú működés, komolyabb problémák esetén az adott geopark „sárga lapot” kap, és két év alatt pótolnia kell a hiányosságokat. Ha esetleg ez az előrehozott újrarétékelésig sem sikerülne, akkor „piros lap” átadása mellett az adott geoparkot kizárják a szervezetből).


A Bakony–Balaton UNESCO Geopark geoturisztikai látogatóhelyek, geotúrák, barlangi overallos kalandtúrák, iskoláknak szervezett terepi geonapok, geotáborok, vetélkedők és – hazánkban egyedüliként – nyílt geotúra-vezető képzések révén népszerűsíti a térség kiemelkedően sokszínű földtani, ökológiai és kultúrtörténeti örökségét.

geomaniahoz
Geotúra-vezetők képzése a Káli-medencében
Fotó © Korbély Barnabás

A geopark küldetése gazdag földtani örökségünk megőrzése is, a helyben élő emberek és közösségek bevonásával, különböző ismeretterjesztő és geoturisztikai programok beindításával.

A geoparkot irányító Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság és partnerei bekapcsolódnak a földtudományi oktatásba illetve partnereivel együtt földtudományi értékeink kezeléséből is kiveszi a részét (pl. geológiai alapszelvények megtisztítása, tanösvények kialakítása).

A Bakony–Balaton Geopark tehát jóval több, mint csupán földtani csodaország!

További információ az UNESCO Globális Geoparkokról az UNESCO angol nyelvű weboldalán.

 

 

 

 

 

A fenntartható turizmus nemzetközi éve lesz 2017

EGN-IY2017 EGNwebrolAz Egyesült Nemzetek Szervezete a jövő évet a „Fenntartható turizmus a fejlődésért nemzetközi évének” nyilvánította. Döntésével a nemzetközi turizmus jelentőségét, kiváltképp az emberek közötti megértés elősegítésében játszott szerepét ismeri el. A nemzetközi turizmus révén fokozottan ráirányul a figyelem a különböző civilizációk gazdag örökségére, nagyobb megbecsülésben részesülnek az eltérő kultúrák értékei és ezáltal a béke is erősödik a világban. A nemzetközi év célja, hogy felhívja a figyelmet a fenntartható turizmus szerepére a döntéshozók és a nagyközönség körében, egyúttal minden érintettet arra sarkalljon, hogy együttműködésük által a turizmus pozitív változások elősegítője legyen.

A Nemzetközi Év logójában a pitypang a Földet jelképezi, ahol az emberek – mint a magok – fenntartható, tiszta és felelősségteljes módon utaznak. Az utazás során ezek a magok kapcsolódnak másokhoz a tudás és a kultúra révén, így jobb jövőt építenek. Ezek azok az alapvetések, amelyek a Nemzetközi Évet inspirálták és ennélfogva az Európai Geopark Hálózat is ezt szeretné elérni az együttműködés révén.

Az Európai Geopark Hálózat (EGN) a „Fenntartható turizmus a fejlődésért nemzetközi éve, 2017” Ezüst Partnere. Az ENSZ ezen kezdeményezése segítségével, melyet a Turisztikai Világszervezet (UNWTO) irányít, Európa 69 UNESCO Globális geoparkja fenntartható turisztikai fogadóterületként jelenik meg a nemzetközi turizmuspiacon, hogy népszerűsítse az UNESCO Globális Geoparkok közösségét és új kapcsolatokat építsen a turizmuspiaccal.

A tematikus év során az EGN-tag geoparkok által szervezett nemzetközi konferenciák, fesztiválok, képzések, vásárok és az Európai Geoparkok Hete programsorozat révén – melyet kontinensünk minden UNESCO Geoparkjában egy időben, május–június fordulóján tartanak meg – a geoparkok a fenntartható turizmust igyekeznek erősíteni, ráirányítani az érintettek, köztük a turisták figyelmét a turizmus társadalomra és környezetre gyakorolt hatásaira, és arra, hogyan járulhat hozzá a felelősségteljes turizmus a fenntartható fejlődéshez.

A Fenntartható Turizmus Nemzetközi Éve a következő öt kulcsterületen mutatja be a turizmus szerepét:

1. Inkluzív és fenntartható gazdasági növekedés
2. Társadalmi integráció, foglalkoztatás, a szegénység csökkentése
3. Hatékony erőforrás-felhasználás, környezetvédelem és klímaváltozás
4. Kulturális értékek, sokszínűség és örökség
5. Kölcsönös megértés, béke és biztonság

Rövid promóciós videofilm az Európai Geopark Hálózat geoparkjairól: https://www.youtube.com/watch?v=U5x8ylbsjgI&feature=youtu.be

EGN 69 web

 

 

Ősmaradvány inspirálta a Hello Wood egyik csopaki alkotását

Ammoniterasz es alkotoi 345English Negyedik alkalommal rendezte meg Csopakon a Hello Wood alkotócsoport a Balatoni Hekk névre keresztelt építészeti alkotófesztivált magyar építészeti egyetemek részvételével és a helyi önkormányzat támogatásával 2016 nyarán. Az alkotótábor egyedülálló tapasztalási forma, ahol a tett tanít: az építés során különböző kulturális, egyetemi és szakmai háttérrel rendelkező generációk dolgoznak együtt. A fából készült installációk a tervek szerint hosszú évekig szolgálják majd a helyi lakosok és a településre látogató turisták igényeit, és vizuálisan gazdagítják a település képét.

A Budapesti Műszaki Egyetem csapata a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság csopaki központját körülölelő parkba, a Pele-körút közelébe tervezett egy ammoniteszre emlékeztető alkotást, az „Ammoniteraszt”. A térség sokszínű földtani örökségét bemutató, az igazgatóság által alapított Bakony–Balaton UNESCO Geopark ugyanis kimagaslóan gazdag ammonitesz ősmaradvány lelőhelynek számít nemzetközi viszonylatban is. A faszerkezet formája magában rejti az egykori tengeri élőlény házának kőzetekben megőrződött, csigaformájú lenyomatát, egyúttal felfedezhetjük benne a természetben számos helyen előforduló Fibonacci-spirál vonalát is.

Ammonites www.dkfindout.com 345Az ammoniteszek a földtörténeti középidő tengereiben igen elterjedt, mészvázas lábasfejű állatok voltak; 66 millió évvel ezelőtt a dinoszauruszokkal egy időben kihaltak.

A külső mészváznak köszönhetően fennmaradt ősmaradványok első pillantásra leginkább a csigákhoz hasonlítanak, bár valójában a ma élő nautíluszok, polipok és tintahalak a rokonaik.

Az igazgatóság parkjába látogatók számára esztétikai élményt és pihenési lehetőséget nyújtó építményt a park nyitva tartási idejében lehet megtekinteni:
Csopak, Kossuth u. 16., H-CS: 7:30–16.00, P: 7:30-13:30.

Alkotók: A Budapesti Műszaki Egyetem oktatói és hallgatói
Csapatvezetők: Nagy Márton, Lassu Péter, Pálóczi Tibor
Csapat: Ács Fruzsina, Berczi Zsófia, Gáspárdy Blanka, Kolossváry Detti, Kőszegi Simon, Nagy Dóra, Pintér Csaba, Sörényi Zsófia, Telek Zsófi

Ammoniterasz keszitese 1 345

Ammoniterasz keszitese 2  345

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Ammoniterasz tablaval 1 vagott 2 345Ammoniterasz keszitese 5 345

 

 

 

 

 

 

 

 

A tábor további alkotásai a település nyolc másik helyszínén szabadon megtekinthetők (térkép, alkotók).

A csopaki Hello Wood alkotótáborról, az Ammoniterasz készítéséről rövid videofilmek is megtekinthetők:

Video az alkotótáborról.

Video az Ammoniterasz összeállításáról.

Az alkotás az Építész Közlöny címlapoldalán is megjelent.

 

A Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközpont elnyerte "Az év ökoturisztikai látogatóközpontja 2016” címet

Látogatóközpont és tanösvény kategóriában immáron hatodik alkalommal három-három nyertest hirdettek a Földművelésügyi Minisztérium és a Magyar Turisztikai Ügynökség közös, „Az év ökoturisztikai létesítménye 2016” pályázatán. Oklevél

Látogatóközpont kategóriában megosztott I. helyezést ért el a Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközpontunk.

A díjakat Dr. Rácz András környezetügyért felelős helyettes államtitkár és Mártonné Máthé Kinga, a Magyar Turisztikai Ügynökség belföldi igazgatója adták át. A pályázat célja az volt, hogy az ökoturisztikai létesítmények kínálatuk látogató- és családbarát jellege alapján mérettessenek meg. A pályázat nyerteseit a Turizmus Világnapján, szeptember 27-én hirdették ki. Az idei évben a világnap témájának az akadálymentes turizmust nevezték meg. 

A cím elnyerésére ökoturisztikai létesítmények üzemeltetői: nemzetipark-igazgatóságok, erdőgazdaságok, önkormányzatok, társadalmi szervezetek, társas- és magánvállalkozások pályázhattak. A pályázatra az ország különböző tájairól összesen 12 db pályamunka érkezett. Pontozták többek között a természeti és kulturális erőforrások fenntartható használatát, a résztvevők számára nyújtott autentikus élményeket, a terület értékeinek alapos és élményszerű megismertetését, illetve a létesítmény tudatosan oktató és szemléletformáló szerepét is.

Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközpont EU-s támogatásból (KDOP 2.1.1/D-12-2012-0004) valósult meg. Projekt címe: Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközpont – „Bakony-Balaton Geopark Nyugati Kapuja”. Projekt témafelelőse: Dr. Kopek Annamária, az Ökoturisztikai és Környezeti-nevelési Osztály osztályvezetője, BfNPI

Büszkék vagyunk rá, hogy ennek a pályázatnak a keretében most 4. alkalommal részesültünk első helyezésben. 2011-ben a Levendula Ház Látogatóközpont, 2012-ben a Pannon Csillagda Lát  ogatóközpont nyerte el "Az év ökoturisztikai látogatóközpontja" címet, valamint 2013-ban a Pele-körút tanösvény "Az év ökoturisztikai tanösvénye" elismerésben részesült.

Díjjazottak:

Látogatóközpont kategóriában
Megosztott I. helyezettek: Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközpont (Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság)
                                       Pörbölyi Ökoturisztikai Központ (Gemenc Zrt.)
III. helyezett: Budakeszi Vadaspark (Budakeszi Vadaspark Nonprofit Kft.)

Tanösvény kategóriában
I. helyezett: Kincskereső játékösvény – Aggtelek (Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság)
II. helyezett: Égerösvény – Termáltó és Ökopart tanösvény – Zalakaros (Zalakaros Város Önkormányzata)
III. helyezett: Tamási-Miklósvári tanösvény – Tamási (Gyulaj Zrt.)

Különdíj a leginnovatívabb megoldásokat kivitelező vállalkozásnak:
Patkós Stúdió (Tápiógyörgye)

mindenki oklevel

Geotúrák, geoesemények

december 2019
h k sze cs p szo v
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
január 2020
h k sze cs p szo v
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

flag gbflag hu

 

Kövess minket!

Bakony-Balaton Geopark logo web jobbra

Bakony-Balaton UNESCO Globalis Geopark logo web jobbra

Global Geoparks Network logo web jobbra

European Geoparks Network logo web jobbra