Kinek tették ki a szűrét?

2017-02-12 cifraszur bakonyi diszites webAkinek kitették a szűrét, annak bizony nem volt tanácsos oda többet visszatérni. A mondás eredetének magyarázata előtt azonban járjuk körül ennek a híres-nevezetes ruhadarabnak, a bakonyi cifraszűrnek a történetét.
A szűr posztóból készült, ennek alapanyaga pedig a birka gyapja. Ezt tisztították, tömörítették sokféle eljárással annyira, hogy a végén egy szinte vízhatlan anyagot kaptak. A tisztítás érdekes módon indult, nyírás előtt ugyanis vízben úsztatták a birkákat, Várpalotán például a Kikeri-tóban. A posztókészítés mesterei a szűrcsapók voltak, akik a városokban céhekbe tömörültek és külön utcákban laktak, a legtöbb szűrcsapó egy 1815-ös összeírás szerint Veszprémben volt, szám szerint 214 (!), ezt követte Pápa 116 fővel, majd Várpalota 48 fővel, de Tapolcafőn is volt 21 szűrcsapó, ámbár ők Pápáról költöztek oda. Fontos eszköze volt a posztókészítésnek a kallómalom is, ahol keményre döngölték a gyapjút, innen származik az elkallódik szó, mivelhogy a posztó széltében-hosszában is zsugorodott. Ezután a szűrszabók vették kezelésbe a posztót, akik megvarrták, díszítették ezt a jellegzetes ruhadarabot. Szűrt máshol is készítettek és hordtak az országban, de ilyen gazdagon díszítettet sehol máshol! Ezért is hívták bakonyi cifraszűrnek. Elsősorban a pásztoremberek hordták, de később, mivel nem volt olcsó ruhadarab, csak a módosabbak engedhették meg maguknak. Ahogy a nóta is mondja:

„Cifra szűröm Veszprémben vettem,
Érte harminc forintot fizettem,
Mikor azt a nyakamba terítem,
Még az angyalát is elkerítem!”

Ezt hordták a bakonyi betyárok is, Sobri Jóska és alvezére, Milfajt Ferkó (jobbra), akit 1836-ban, kivégzése előestéjén örökített meg cifraszűrében egy veszprémi festő. Napjainkig ez a kép a bakonyi betyárok mintaképe!
A bakonyi szűr nem csak díszítésében különbözött az ország egyéb szűrjeitől. Rövidebb volt, hogy az alja ne akadjon bele a bokrokba, de egyszersmind bővebb is, az ujja pedig mindig bevarrott volt, vagyis ezt a ruhadarabot, ha akarták volna sem tudták volna kabátként felvenni, csak mindig parnyókára vetve, nyaknál egy bőrszíjjal (na jó, Sobri aranylánccal) összefogva. A bevarrott ujjakban pedig a legszükségesebb holmijaikat tartották, mint a tűzcsiholáshoz szükséges acélt, kovát, taplót, a sótartót, a dohányzacskót és a tükröst (fadoboz, ebben tartották pl. a bajuszpedrő kenőcsöt).
A „kiteszik a szűrét” mondás eredete pedig onnan származik, hogy amikor a legény először ment a lányos házhoz, távozáskor szánt szándékkal ott felejtette a szűrét, amiért másnap vissza kellett mennie. No mármost, ha a szűrét kiakasztva találta az ajtón kívül, a tornácon, az azt jelentette, hogy a továbbiakban nem kívánatos a háznál. Ha viszont a szűrét a ruhásládából vették elő, szépen összehajtogatva, akkor borítékolni lehetett a közelgő esküvőt!
2017-02-12 cifraszur Milfajt web

2017-02-12 cifraszur Zalai K web A Bakony–Balaton UNESCO Geopark területén élt egyébként a Dunántúl utolsó szűrkészítő szűcsmestere, a 2010-ben elhunyt Zalai Károly (balra). Nem csupán készítette a szűröket, de kiállítóhelyet is létrehozott bakonyjákói otthonában, ápolta a bakonyi betyárok emlékét. Tudását sajnos nem tudta átadni másnak – minden inasa visszarettent attól, hogy egy igazi cifraszűr egy-másfél hónapig készül –, így halálával lehet, hogy a szűrkészítés tudománya is sírba szállt, és már csak emlék marad ez a szép, a tájunkra jellemző ruhadarab. (2015-ben a cifraszűrt felvették a Veszprém Megyei Értéktárba, hungarikummá nyilvánítása folyamatban van.)

 

Jég alatti halászat a Balatonon

A magyar jéghalászat története messze keleten kezdődött, a nagy folyók, tavak, a Meótisz ingoványai környékén. Eredete pedig az, hogy a magyarság szállásváltó nép volt, azaz külön volt nyári és téli szállása, ami között vándoroltak állataikkal. A téli szállás azonban mindig vizek mellett volt, a téli élelmezésnek pedig fontos részét képezte a hal. Ezt a szokásukat a Kárpát-medencébe érkezve is megtartották őseink. Az állandó megtelepedéssel a szállásváltás megszűnt, de érdekes módon a kereszténység elterjedése is járt egy pozitívummal a halfogyasztást tekintve: böjt idején fontos táplálék volt a húsnak nem minősülő hal (ezért volt minden valamirevaló kolostornak halastava is). Már az 1055-ben kelt tihanyi alapítólevélben is szerepel, hogy a király 10 halászt bocsát az apátság rendelkezésére. Érdekes – és most már majdnem évezredes – történeti folytonosságot jelent, hogy a tihanyi halászbokor  – az együtt halászók csapata –  egészen a közelmúltig 10 főből állt.
2017-02-06 jeg alatti halaszat balatoni jeges vonyo webSokan írtak a magyar halászatról és ennek jégen történő voltáról is, de a legrészletesebben talán Herman Ottó természettudós, néprajzkutató, aki 1887-ben megjelent művében külön fejezetet szentel a jéghalászatnak és ennek általa Tihanyban megfigyelt módszerének is, bár megemlíti, hogy a jéghalászatot Keszthelyen, Balatonkenesén és Siófokon is űzték. Hozzátehetjük, hogy máshol , például Szigligeten is, de talán minden part menti településen. A jeges halászat igazi népünnepély volt! Megelőzte a halászbokor előkészítő munkája, vagyis a lékek vágása.  Nem kiméréssel történt ez, hanem a halászbokor vezetőjének (aki a legtapasztaltabb halász volt) szemrevételezésével, de ez alapján egy szabályos mértani idom, egy hosszúkás hatszög jött létre, amelynek  szélein sorakoztak a lékek, szabályosan 14 méterenként. Maga az alakzat sem volt kicsi, szélessége 210–240, míg hosszúsága 400–800 méter, a lékek száma ennek megfelelően változott, de a legkevesebb is 70 körüli volt! Magára a halászatra történt kivonulásról így ír a már említett szerző: „Amíg a jég még ropogós, a bokor hosszú sorban vonul, nehogy a jeget egy ponton megterhelje. Egy rész húzza a szánkókat, a másik rész utána ballag, vállán azokkal a csudálatos szerszámokkal, a melyeket az idegen sehogy sem tud kimagyarázni.  A falu csellengő ebe kíséri a bokrot, mert nagyon jól ismeri azt a mozgalmat s tudja, hogy neki is juthat.” A jéghalászat speciális eszközökkel végzett bonyolult művelet volt: képzeljük csak el, egyetlen léken beengedve kellett a jég alatt végighúzni egy 140–160 méteres kerítőhálót, majd egy másik léken kihúzni. Az eszközök neve is mind egyedi és régről örökölt  volt, magyarázat nélkül csak néhány álljon itt belőlük: céla, fágyókötél, vezérrúdhajtó csáklya, cibék, gemics, buffogató.
Emellett a siker sem volt mindig garantált, de többnyire azért kiadós zsákmányra tettek szert: egy, az 1800-as évek végén a keneseiek és a siófokiak között lezajlott perben a kifogott halak mennyiségét az alábbiak szerint rögzítették: 32 mázsa süllő, 12 mázsa fogas, 61 mázsa keszeg. Legalábbis ennyit vallottak be a keneseiek – akik, mint kiderült, tilosban, vagyis siófoki területen halásztak…
Ma már sajnos csupán emlék a jéghalászat: jelenleg hatályos jogszabályaink szerint nemhogy a jégen, de a vízben történő halászat sem megengedett a Balatonon, és talán már nem is él olyan ember, aki értene a hagyományos módszerekhez. Így aztán maradnak nekünk a jégen való szórakozások egyéb fajtái, mint korcsolyázás, fakutyázás. Ha pedig halra van gusztusunk, azt boltban kell beszereznünk…

 

Geoparkunk területén honosodott meg hazánkban a fakutyázás szokása

2017-01-31 fakutya webNéprajzosok egyöntetű véleménye alapján – eltérően a korcsolyától és a szánkótól, amelyek ősi havas-jeges közlekedési eszközök – a fakutya újabb kori vívmánynak tekinthető. Ausztriából származik, és Keszthelyen tűntek fel első példányai, az egyik Festetics-fiú hozta be Magyarországra. Innen terjedt el aztán az 1860-as évektől kezdve szédületes gyorsasággal – olyannyira, hogy a 20. század elején már fakutyaversenyeket is rendeztek a tó jegén. Elterjedése talán annak volt köszönhető, hogy a jégen való haladás és tartózkodás egy kényelmes módja volt annak is, aki nem tudott korcsolyázni.  A talpakkal felszerelt támlás ülő alkalmatosságot szöges botokkal hajtották előre, de gyakrabban inkább csak tolta egy korcsolyás partner (a széptevés egyik módja is volt ez úri társaságban). Népszerűsége századokon átívelve töretlen maradt, bár az 1960-as, 70-es évek fakutyái már tulajdonképpen nem érdemelték meg eredeti elnevezésüket, mert vastalpra hegesztett kerti székek voltak. Apropó, mind a mai napig nem sikerült megállapítani, honnan ered az elnevezés! Fakutya címszó alatt a különböző szótárak tucatnyi tárgyat is leírnak, akad közöttük szövőszék és szekér alkatrész, kalap vasalásának fahengere, de még állatfajok (pl. törpegém) is. Csak tippek vannak arra is, hogy honnan eredhet a „vigyorog (röhög), mint a fakutya” szóláshasonlat.  Vannak néprajzosok, akik ősi bálványimádatot (kutyák faszobrait) sejtenek e mögött a kifejezés mögött, a legelfogadottabb vélemény szerint azonban a Nyugat-Dunántúlon a csizmalehúzó szerkezetet hívták így: ennek vájata (ahova a csizma sarkát illesztették) emlékeztet egy vigyorgó kutya szájára. Visszatérve azonban a jégen csúszó fakutyára, említésre érdemes Herman Ottó természettudós, néprajzkutató véleménye is, aki szerint a jégen csúszó eszköz élesen nyikorgó hangja és a botok koppanása kutyaugatásra emlékeztet. Akár így, akár úgy van, használjuk ki az idei tél és a Balaton örömeit, fakutyával vagy anélkül! :-)