Kinek tették ki a szűrét?

Részletek

Akinek kitették a szűrét, annak bizony nem volt tanácsos oda többet visszatérni. A mondás eredetének magyarázata előtt azonban járjuk körül ennek a híres-nevezetes ruhadarabnak, a bakonyi cifraszűrnek a történetét.
A szűr posztóból készült, ennek alapanyaga pedig a birka gyapja. Ezt tisztították, tömörítették sokféle eljárással annyira, hogy a végén egy szinte vízhatlan anyagot kaptak. A tisztítás érdekes módon indult, nyírás előtt ugyanis vízben úsztatták a birkákat, Várpalotán például a Kikeri-tóban. A posztókészítés mesterei a szűrcsapók voltak, akik a városokban céhekbe tömörültek és külön utcákban laktak, a legtöbb szűrcsapó egy 1815-ös összeírás szerint Veszprémben volt, szám szerint 214 (!), ezt követte Pápa 116 fővel, majd Várpalota 48 fővel, de Tapolcafőn is volt 21 szűrcsapó, ámbár ők Pápáról költöztek oda. Fontos eszköze volt a posztókészítésnek a kallómalom is, ahol keményre döngölték a gyapjút, innen származik az elkallódik szó, mivelhogy a posztó széltében-hosszában is zsugorodott. Ezután a szűrszabók vették kezelésbe a posztót, akik megvarrták, díszítették ezt a jellegzetes ruhadarabot. Szűrt máshol is készítettek és hordtak az országban, de ilyen gazdagon díszítettet sehol máshol! Ezért is hívták bakonyi cifraszűrnek. Elsősorban a pásztoremberek hordták, de később, mivel nem volt olcsó ruhadarab, csak a módosabbak engedhették meg maguknak. Ahogy a nóta is mondja:

„Cifra szűröm Veszprémben vettem,
Érte harminc forintot fizettem,
Mikor azt a nyakamba terítem,
Még az angyalát is elkerítem!”

Ezt hordták a bakonyi betyárok is, Sobri Jóska és alvezére, Milfajt Ferkó (jobbra), akit 1836-ban, kivégzése előestéjén örökített meg cifraszűrében egy veszprémi festő. Napjainkig ez a kép a bakonyi betyárok mintaképe! A bakonyi szűr nem csak díszítésében különbözött az ország egyéb szűrjeitől. Rövidebb volt, hogy az alja ne akadjon bele a bokrokba, de egyszersmind bővebb is, az ujja pedig mindig bevarrott volt, vagyis ezt a ruhadarabot, ha akarták volna sem tudták volna kabátként felvenni, csak mindig parnyókára vetve, nyaknál egy bőrszíjjal (na jó, Sobri aranylánccal) összefogva. A bevarrott ujjakban pedig a legszükségesebb holmijaikat tartották, mint a tűzcsiholáshoz szükséges acélt, kovát, taplót, a sótartót, a dohányzacskót és a tükröst (fadoboz, ebben tartották pl. a bajuszpedrő kenőcsöt). A „kiteszik a szűrét” mondás eredete pedig onnan származik, hogy amikor a legény először ment a lányos házhoz, távozáskor szánt szándékkal ott felejtette a szűrét, amiért másnap vissza kellett mennie. No mármost, ha a szűrét kiakasztva találta az ajtón kívül, a tornácon, az azt jelentette, hogy a továbbiakban nem kívánatos a háznál. Ha viszont a szűrét a ruhásládából vették elő, szépen összehajtogatva, akkor borítékolni lehetett a közelgő esküvőt!

A Bakony–Balaton UNESCO Geopark területén élt egyébként a Dunántúl utolsó szűrkészítő szűcsmestere, a 2010-ben elhunyt Zalai Károly (balra). Nem csupán készítette a szűröket, de kiállítóhelyet is létrehozott bakonyjákói otthonában, ápolta a bakonyi betyárok emlékét. Tudását sajnos nem tudta átadni másnak – minden inasa visszarettent attól, hogy egy igazi cifraszűr egy-másfél hónapig készül –, így halálával lehet, hogy a szűrkészítés tudománya is sírba szállt, és már csak emlék marad ez a szép, a tájunkra jellemző ruhadarab. (2015-ben a cifraszűrt felvették a Veszprém Megyei Értéktárba, hungarikummá nyilvánítása folyamatban van.)