Eseménynaptár

Előző hónap Előző nap Következő nap Következő hónap
Év szerint Hónap szerint Hét szerint Nézd a mai napot Keresés Ugrás a hónaphoz

Ugodi geotúra

Czibula György geotúra-vezetőnk pünkösdi geotúráján a kevésbé járt ugodi erdőséget keressük fel a Pápai-Bakonyalján. Ugod középkori várának és a hozzá tartozó birtokoknak jelentős táj- és kultúra formáló szerepe volt a térség feudális fejlődésében, de ennek ellenére magából a várból kevés épített emlék maradt ránk, hiszen helyén ma a falu temploma áll.

unnamed 345A kezdetetktől fogva híres ugodi mészégető mesterségből a XIX.-XX. századra egész iparág fejlődött ki a faluban, ennek tanulmányozása pedig rögtön elvezet minket a geológiához is. Az Ugodi Mészkő Formáció alkotta hegyek (Durrogós, Szár-hegy) lejtőin tett sétánk során kis szerencsével a kőzetre jellemző ősmaradványokat is megszemlélhetjük. A Szár-hegyen nemrég felavatott új kilátó alkalmat ad majd a Bakony nyugati felének áttekintésére, jó időben látszanak az Alpok nyúlványai is. Természetesen Ugod hallatán a Bakony összefüggő erdeje jut eszébe mindenkinek, ezért az itt tenyésző különleges bükkösök és a bennük rejlő természeti értékek ismertetése sem maradhat el a túrán.

meszegeto kemence 345Találkozási hely: Ugod, katolikus templom (Petőfi u.) (Térkép>>>)
Geotúra dátuma és időpontja: 2019. 06. 10. hétfő, 10:00
Útvonal (főbb érintett látnivalók): Ugod – Szár-hegy, kilátó – Durrogós – Hosszú-berki út – Poros-lejtő út – Ugod.
Geotúra hossza: 11 km
Geotúra várható időtartama: 5 óra
Geotúra nehézsége: könnyű
Szintemelkedés: 350 méter
Geotúra jellege: térítéses, részvételi díj: 1000 Ft/fő
Előzetes jelentkezés módja: e-mailben vagy telefonon (név, létszám, mobiltelefonos elérhetőség megadásával)
Jelentkezési határidő: 2019. 06. 09. vasárnap 18:00

 

Geotúra-vezető neve és elérhetőségei: Czibula György, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , +36 30 919 58 68 www.szarvashaz.hu

 

 

BakonyBalaton Geopark Partner logo

Online menetrendek az odautazás megszervezéséhez:
Autóbusz, vonat, hajó: http://menetrendek.hu
Vasút: http://www.elvira.hu/

Vissza

JEvents v2.2.7   Copyright © 2006-2012