Hiba
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 143

Eseménynaptár

Előző hónap Előző nap Következő nap Következő hónap
Év szerint Hónap szerint Hét szerint Nézd a mai napot Keresés Ugrás a hónaphoz

Betekints NaTúra Veszprémben

Veszprém közepén tornyosuló meredek dolomit sziklafalakkal kevés település büszkélkedhet. Betekints NaTúra tematikus sétánkon kiderül, miért nemcsak a hegymászók körében kedveltek ezek a képződmények, s miért tartják őket nagy becsben a botanikusok és a geológusok.2018 Raffai Csilla betekints natura 700A csónakázótavat körüljárva arra is fény derül, hogy egy mesterségesen kialakított dísztó hogyan népesül be a vízi életformához kötődő élőlényekkel. Természeti kincseken kívül kulturális értékek is színesítik utunkat, hiszen a közeli tisztás rejti az ország első női zárdájának romjait és az egykor itt élt jezsuita rend templomát. A völgy nyugati kapuját keretező Séd kanyarulatban megbújó Kiskúti-csárdánál sétánk a Veszprémvölgyi úton folytatódik védett sziklagyepi fajok kíséretében a Gulya-dombi parkerdőbe. A Betekints NaTúrát Rajnai Virág Éva, szakavatott természetvédelmi mérnök vezeti.

Citromos frissítővel indítunk a Betekints Hotel udvarán, s a kellemes sétát a Laczkó-forrás vizével öblítjük le.

Útvonalunkon jól gurul a babakocsi is! Akár kutyasétáltatással is össze lehet kötni a természet megismerését. :-)

Találkozási hely: Veszprém, Betekints Hotel udvara (Veszprémvölgyi u. 4.)
GPS: 47.097903, 17.894211
Geotúra dátuma és időpontja: 2018. szeptember 29., szombat, 09:00
Útvonal (főbb érintett látnivalók): Kolostorok és Kertek Betekints-völgy középső szakasza – dolomit sziklák – dísztó – Veszprémvölgyi apácák kolostorrom és Jezsuita templom – Veszprémvölgy nyugati kapu – Laczkó-forrás
Geotúra hossza: 2,5 km  
Geotúra várható időtartama: 2,5 óra
Geotúra nehézsége: könnyű
Geotúra jellege: térítés; felnőtt 1800,-Ft, gyermeknek 6 éves korig ingyenes, 7-14 éves 1000,-Ft (a helyszínen fizetendő)
Előzetes jelentkezés: szükséges! A séta 10 fő jelentkezése esetén indul.
(A fenti dátumokon kívüli igény esetén min. 12 résztvevőnek indítunk túrát időpontegyeztetést követően.)

A sétán résztvevők a következő kedvezményekben is részesülnek:
15% Betekints Hotel éttermi fogyasztás esetén
10% Zöldbolt

BakonyBalaton Geopark Partner logo

Geotúra-vezető neve és elérhetőségei: Raffai Csilla geotúra-vezető, mobiltelefonszám: +36 20 824 4675, e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Facebook esemény: https://www.facebook.com/veszpremmaskepp/

Szükséges felszerelés: időjárásnak megfelelő ruházat, esőkabát, túracipő, ennivaló, személyenként 1 liter folyadék.

Online menetrendek az odautazás megszervezéséhez:
Busz: http://menetrendek.hu/ | Vasút: /https://www.mavcsoport.hu

Vissza

JEvents v2.2.7   Copyright © 2006-2012