Hiba
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 143

Eseménynaptár

Előző hónap Előző nap Következő nap Következő hónap
Év szerint Hónap szerint Hét szerint Nézd a mai napot Keresés Ugrás a hónaphoz

Európai Geoparkok Hete - Magyar Nemzeti Parkok hete: családbarát geotúra 2 helyszínen

Ezen a forró hétvégén két egymásba kapcsolható, rövid "kímélő" geotúrával szeretnénk kellemes mozgásra buzdítani a természetjárókat!

Mencshely Önkormányzata által a 2015-ben létrehozott Vulkán-tanösvényen a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság egy vadonatúj programmal jelent meg, amely iskolás csoportok, csapatépítő tréningek, kerékpár túrázók számára egyaránt kiváló, egész éven át megrendelhető programlehetőség. Önállóan vagy egy Dörgicse környéki geotúra részeként is igénybe vehető.
Első helyszínünkön ezt a programot mutatjuk be az Európai Geoparkok Hete alkalmából.

2017 06 halomhegy 700

A Mencshelyhez tartozó Halom-hegyen, egy interaktív geosétával vesszük birtokba a Vulkán-tanösvényt és a Kossuth-kilátót, melyet egy közös terepi társasjátékkal koronázzuk meg: az egykori bazaltbánya köveiből kirakott, 70 lépéssel körüljárható, Balaton formájú játéktéren mérkőzhetnek meg a csapatok (természetesen a társasjátékban való részvétel fakultatív), ahol kiderül ki mennyi információt gyűjtött közös vulkánjáró expedíciónk során. Természetesen Fortuna segítségére is szükségünk lesz, hiszen dobókockával dobunk! Az akciókártyák kiszámíthatatlan eseményeket rejtenek, mint például "Lávafolyam" vagy "Mérges gázok a levegőben". Az Ügyességi feladatok is próbára tesznek minket!

Innen néhány perces autózással érjük el a program második helyszínét
Dörgicsét, ahol szeretettel várunk, mindenkit, aki nem szeretné kihagyni a Balaton-felvidék egyik legkülönlegesebb gyöngyszemének, a „Dörgicsei Mészkő-Alpoknak” felfedezését!
Itt a helye mindenkinek, 
- aki kíváncsi különleges bányák különleges mészkőfejtési technikáira (és ennek tárgyi emlékeit az eredeti helyszínen szeretné megnézni), 
- aki szeretné látni a nyugati országrész – minden túlzás nélkül – legszebb karrmezőjét, 
- akinek meglódítja a fantáziáját: vajon mi az ördög az lehet az ördögszántás,
- aki önállóan szeretne felfedezni kisebb barlangüregeket egy hosszabb függőleges sziklafal mentén.

Szeretettel várunk mindenkit a Halom-hegy vulkán-paradicsom és a dörgicsei Mészkő-Alpok meghódítására!

20170601 Kossuth-kilato halomhegyTalálkozási helyek:
- interaktív geoséta: Mencshely, Kossuth Lajos u. 30, Vulkán tanösvény indítótábla,
- második túra: Kisdörgicse, Diófa utca barokk kőhíd
GPS koordináták:
- első geoséta: 46.943295, 17.701007 (Mencshely)
- második geotúra: 46.927311, 17.728229 (Kisdörgicse)
Geotúra dátuma és időpontja:
2018. június 03., vasárnap 10 órakor (első túra - interaktív geoséta), második geotúra: 12:30 órakor
Geotúra hossza: 2 km + 3 km
Geotúra várható időtartama: 2,5 + 2,5 óra
Geotúra nehézsége: könnyű
Geotúra jellege: térítésmentes
Előzetes jelentkezés: szükséges, módja: telefonon vagy e-mailen
A két rövid geotúra egyikére, másikára, és mindketttőre is lehet jelentkezni!
A túra minimum 10 fő jelentkezése esetén indul!
Jelentkezési határidő:
Geotúra-vezető neve és elérhetőségei: Sárdy Julianna, a Bakony–Balaton Geopark geotúra-vezetője; mobiltelefonszám: +36 30 491 0061, e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , weboldal: www.geopark.hu, Facebook oldal: http://www.facebook.com/Bakony.Balaton.Geopark.

Szükséges felszerelés: időjárásnak megfelelő ruházat, esőkabát, túracipő, ennivaló, személyenként 1 liter folyadék.

Online menetrendek az odautazás megszervezéséhez:
Busz: http://menetrendek.hu/ | Vasút: https://www.mavcsoport.hu/

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy ez a geotúránk és programunk csoportok számára egész évben megrendelhető!

20170601 halomhegy 700

 

Vissza

JEvents v2.2.7   Copyright © 2006-2012