Hiba
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 143

Eseménynaptár

Előző hónap Előző nap Következő nap Következő hónap
Év szerint Hónap szerint Hét szerint Nézd a mai napot Keresés Ugrás a hónaphoz

Európai Geoparkok Hete: Geofoglakozás csoportoknak a Halom-hegyi Vulkán tanösvényen

Mencshely Önkormányzata által a 2015-ben létrehozott Vulkán-tanösvényen a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság egy vadonatúj programmal jelent meg, amely iskolás csoportok, csapatépítő tréningek, kerékpár túrázók számára egyaránt kiváló, egész éven át megrendelhető programlehetőség. Önállóan vagy egy Dörgicse környéki geotúra részeként is igénybe vehető. Ezt a programot mutatjuk be az Európai Geoparkok Hete alkalmából. 2017 06 halomhegy 700A helyszín a Mencshelyhez tartozó Halom-hegy, ahol egy interaktív geosétával vesszük birtokba a Vulkán-tanösvényt és a Kossuth-kilátót. A programot egy közös terepi társasjátékkal koronázzuk meg: az egykori bazaltbánya köveiből kirakott, 70 lépéssel körüljárható, Balaton formájú játéktéren mérkőzhetnek meg a csapatok, ahol kiderül ki mennyi információt gyűjtött közös 30 perces vulkánjáró expedíciónk során. Természetesen Fortuna segítségére is szükségünk lesz, hiszen dobókockával dobunk! Az akciókártyák kiszámíthatatlan eseményeket rejtenek, mint például "Lávafolyam" vagy "Mérges gázok a levegőben". Az Ügyességi feladatok is próbára tesznek minket! A program időtartama: interaktív geoséta 45 perc, terepi társasjáték 45 perc

20170601 Kossuth-kilato halomhegyTalálkozási hely: Mencshely, Kossuth Lajos u. 30, Vulkán tanösvény indítótábla
GPS koordináta: 46.943295, 17.701007
Geotúra dátuma és időpontja: 2018. május 31., csütörtök 9 órakor
Geotúra hossza: 2 km  
Geotúra várható időtartama: igénytől függően: 1,5–2 óra
Geotúra nehézsége: könnyű
Geotúra jellege: térítésmentes
Előzetes jelentkezés: szükséges, módja: telefonon vagy e-mailen
A túra minimum 10 fő jelentkezése esetén indul!
Jelentkezési határidő: Csoportoknak május 27. 16:00 óráig, egyéneknek május 30. 16:00 óráig
Geotúra-vezető neve és elérhetőségei: Sárdy Julianna, a Bakony–Balaton Geopark geotúra-vezetője; mobiltelefonszám: +36 30 491 0061, e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , weboldal: www.geopark.hu, Facebook oldal: http://www.facebook.com/Bakony.Balaton.Geopark.
A geofoglalkozást tartja: Pardi Melinda földtudományi és geoturisztikai munkatárs,

Szükséges felszerelés: időjárásnak megfelelő ruházat, esőkabát, túracipő, ennivaló, személyenként 1 liter folyadék.

Online menetrendek az odautazás megszervezéséhez:
Busz: http://menetrendek.hu/ | Vasút: https://www.mavcsoport.hu/

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy ez a geotúránk csoportok számára egész évben megrendelhető!

20170601 halomhegy 700

 

Vissza

JEvents v2.2.7   Copyright © 2006-2012