Eseménynaptár

Előző hónap Előző nap Következő nap Következő hónap
Év szerint Hónap szerint Hét szerint Nézd a mai napot Keresés Ugrás a hónaphoz

Alsóörs és a varázslatos vöröskő geotúra

Alsóörs földtani kincsei 2016-ban elnyerték az „Év Földtani Értéke a Bakony–Balaton UNESCO Globális Geoparkban” címet. Geotúránk, első szakasza a faluban vezet, ahol változatos megmunkálási formáival találkozhatunk: műemléképületek falából, támfalakból, kerítés lábazatokból, és helyi mesteremberek remekbe faragott szobraiból köszön ránk a térség jellegzetes kőzete a vörös homokkő. A vöröskő mellett Alsóörs szívében egy valódi kőzet-matuzsálem bukkan a felszínre, ami igazi ritkaság, az egész Balaton-felvidéken néhány pici „földtudományos ablakban” szemlélhető meg a felszínen hasonlóan „öreg” kőzet! A kis történelmi időutazásra alkalmat adó török ház, és a kora középkori alapokkal rendelkező műemlék templom után, a temetőhöz felvezető lépcső mellett egy löszbe vájt pince falánál alkalmunk lesz megismerkedni ezzel a finom tapintású „fiatal” kőzettel, egyúttal képzeletben ellátogathatunk a jégkorszak szelek szántotta világába. A temető régi műemlék sírkövei között felkapaszkodunk a Somlyó-hegy kilátójába, ahol káprázatos szemszögből láthatjuk az egész Tihanyi-félszigetet, és a Balatont.sj 20201008 01 700

sj 20201008 03 700
A három óra időtartamú rövid túra résztvevői innen a falu főutcáján vissza sétálhatnak a találkozó helyre. A többiekkel érintünk egy felhagyott vöröskő-bányát, mely kiindulási pontja annak a 2015-ben létrehozott hangulatos tanösvénynek, ahol az információs táblákon látható szemléletes képek, és egykori kőmegmunkáló szerszámokról készült rajzok is segítenek beleképzelni magunkat a földtörténeti múlt eseményeibe, és a kőfaragók verejtékes munkájának mindennapjaiba. A körülöttünk emelkedő látványos sziklafalak ölelésében jegyet válthatunk egy izgalmas földtörténeti időutazásra, a vörös homokkő szülőhazájába: ekkor területünk mai helyzeténél jóval délebbre, valahol az Egyenlítő környékén időzött. Képzeletben megidézzük a vörös félsivatagot, kiszáradó, majd hirtelen megvaduló folyók világát, melyek a mai Alpokat idéző, egykor égbemeredő csipkés hegyormokról zúdultak le. Tiszta idő esetén az építészetileg kiemelkedő felvidéki reneszánsz stílusban megépített Csere-hegyi kilátóból gyönyörködhetünk – a túra alatt már sokadszor – a nem mindennapi panorámában. Hazafelé menet egy autentikus borozóba kalauzoljuk a geotúra résztvevőit, ahol a falakon falutörténeti kiállítást csodálhatunk meg. (Ez a helyszín a rövid túra résztvevői számára is meglátogatható.)

sj 20201008 02 700

Találkozási hely: Alsóörs, Tourinform Iroda, Strand sétány 1.
GPS: 46.985424, 17.979213     Térkép itt
Geotúra dátuma és időpontja: 2020. október 8. (csütörtök), 9:00 óra
Geotúra hossza: 4+6 km
Geotúra várható időtartama: 2+3 óra
Geotúra nehézsége: közepes
Geotúra jellege: térítéses; felnőtt 850 Ft/fő, gyerek 400 Ft/fő

Előzetes jelentkezés: szükséges, módja: telefonon vagy e-mailen
A túra minimum 10 fő jelentkezése esetén indul!
A túrára maximum 45 főt tudunk fogadni.

Jelentkezési határidő: a túrát megelőző nap, 2020. október 7. (szerda) 16:00 óra
Geotúra-vezető neve és elérhetőségei: Sárdy Julianna, Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság ökoturisztikai munkatársa, geotúra-vezető;
mobiltelefonszám: +36 30 491 0061
e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
weboldal: www.geopark.hu
Facebook oldal: http://www.facebook.com/Bakony.Balaton.Geopark.

Szükséges felszerelés: időjárásnak megfelelő túraöltözet és túracipő (zárt, kirándulásra alkalmas, bejáratott, kényelmes, lehetőleg vízálló cipő), innivaló, ennivaló. Javasolt: fényképezőgép, távcső.

Online menetrendek az odautazás megszervezéséhez:
Busz: menetrendek.hu | Vasút: mavcsoport.hu

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy ez a geotúránk csoportok számára egész évben megrendelhető!

A programváltoztatás jogát fenntartjuk.
Javasoljuk, hogy a program előtt érdeklődjön honlapunkon, illetve a megadott elérhetőségeken!
A programon mindenki saját felelősségére vesz részt.
Kérjük, hogy a megadott indulási időpont előtt 10 perccel érkezzen a helyszínre.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság a program során készült fotókat felhasználja kommunikációjában, nyomtatott és online felületeken egyaránt. Amennyiben nem kíván a képeken szerepelni, kérjük, jelezze a programot vezető kollégának, túravezetőnek.

Köszönjük!

 

Vissza

JEvents v2.2.7   Copyright © 2006-2012