Hiba
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 143

Eseménynaptár

Előző hónap Előző nap Következő nap Következő hónap
Év szerint Hónap szerint Hét szerint Nézd a mai napot Keresés Ugrás a hónaphoz

MalomKERÉKtúra a Séd völgyében

Keressük meg együtt az egykor közkedvelt malmokat egy komótos városi tekerés keretében! A hajdani Frick malom mai házszomszédja, a Fricska Étteremlakás minden MalomKERÉKtúrázót vendégül lát egy frissítőre és molnárkára;-)2018 raffai csilla malomkerek tura 700
Utunk a szeszélyesen tekergő Séd kanyarulatai között vezet, ahol nyolc egykor duruzsoló malom nyomait kutatjuk fel. A patak zúgásán kívül meghallgatjuk, hogy mit mesélnek nekünk a még álló malomépületek és mit suttognak fülünkbe a romok. Megtudjuk többek között azt, hogy mit jelentett molnárnak lenni, mi a csuvározás, melyik malom volt „cseremalom”. A múlt mellett szót ejtünk a folyamatban lévő malomhasznosítási projektötletekről és felidézzük a Betekints-völgy kialakulását is: az egykori Tethys-tenger hullámverését és a veszprémi márga, majd a városképet meghatározó dolomit képződését az ősi tengeraljzaton.Hozd el bringádat és tarts velünk, ha Téged is érdekel Veszprém malmainak sorsa!

201706 07 malomsorsok Rcs fricskaTalálkozási hely: Veszprém, Lackó-forrás (Veszprémvölgyi út 122.)
GPS: 47.093410, 17.881610
Geotúra dátuma és időpontja: 2018. augusztus 26., vasárnap, 09:00
Útvonal (főbb érintett látnivalók): Laczkó forrás – Unger malom – Éllő malom – Puskás malom – Gabriel malom Jezsuita templom – Káptalani „Kis” malom – Margit tér – Margit romok – Ring malom – Benedek-hegy – Úrkúti malom – Pajta utcai Püspöki nyaraló épülete– Friedler malom (Hotel Historia Malomkert)
Geotúra hossza: 3,5 km  
Geotúra várható időtartama: 3,5-4 óra
Geotúra nehézsége: könnyű
Geotúra jellege: térítés; felnőtt 1800 Ft/fő, gyermek 1000 Ft/fő
Előzetes jelentkezés: szükséges! A séta tíz fő jelentkezése esetén indul. (A fenti dátumokon kívüli igény esetén min. 12 résztvevőnek indítunk túrát időpontegyeztetést követően.)

BakonyBalaton Geopark Partner logo

Geotúra-vezető neve és elérhetőségei: Raffai Csilla geotúra-vezető, mobiltelefonszám: +36 20 824 4675, e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Facebook esemény: https://www.facebook.com/veszpremmaskepp/

Szükséges felszerelés: időjárásnak megfelelő ruházat, esőkabát, túracipő, ennivaló, személyenként 1 liter folyadék.

Online menetrendek az odautazás megszervezéséhez:
Busz: http://menetrendek.hu/ | Vasút: https://www.mavcsoport.hu/

Kedvezménykupon:
Fricska Étteremlakás 10%
Betekints Hotel étterme 15%
Zöldbolt 10%
201706 07 malomsorsok RCs 700

Vissza

JEvents v2.2.7   Copyright © 2006-2012