Hiba
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 143

Eseménynaptár

Előző hónap Előző nap Következő nap Következő hónap
Év szerint Hónap szerint Hét szerint Nézd a mai napot Keresés Ugrás a hónaphoz

Geotúra a Csurgó-kúthoz

Újévi túránk a Bakonyalja téli világába enged bepillantást. Elsőként a Himfyek erősségét, a döbröntei Szarvaskő várat keressük fel, ahonnan belátjuk majd a környező lankákat és a távolabbi hegyeket. Elérve az erdőt, követjük a Köves-patakot, tanulmányozzuk felszínalakító munkáját, valamint a tektonikus mozgásokat. Ez utóbbira utaló, úgynevezett vetőkarcokat is keresünk a patak feletti sziklákon. Közben énekesmadarak csapatai és hollók lesznek útitársaink, a talpunk alatt pedig a gyerekek örömére tanulmányozhatjuk az Eocén ősmaradványokat (nummuliteszek, azaz Szent László pénze, kagylók, csigák, magányos korallok). csurgo telen honlap

Bár hóra nem számítunk, jégre mindenképp készülni kell a Csurgó-kút vízesésénél. Ha tartós marad a hideg idő, igazi jégzuhatagot láthatunk a Bakony egyik legnagyobb édesvízi mészkő szikláján! Visszafelé az Ödön-forrásnál egy, a kora-középkorban itt állt falura emlékezünk majd.

Találkozási hely: Döbrönte, Szarvasház (Fő u. 31.).
(TÉRKÉP>>>)
Geotúra dátuma és időpontja: 2016. 01. 02., 10:00
Útvonal (főbb érintett látnivalók): Döbrönte  – Szarvaskő vára – Názer-malom  – Csurgó-kút – Ödön-forrás – Döbrönte
Geotúra hossza: 14 km
Geotúra várható időtartama: 5 óra
Geotúra nehézsége: könnyű, szintemelkedés: 300 méter
Geotúra jellege: térítéses, részvételi díj: 1000 Ft/fő
Előzetes jelentkezés módja: e-mailben vagy telefonon (név, létszám, mobiltelefonos elérhetőség megadásával)
A túra minimum 12 fő jelentkezése esetén indul!
A túravezető a jelentkezésről visszaigazolást küld.

Jelentkezési határidő: 2016. 01. 01. péntek 18.00 óra
Geotúra-vezető neve és elérhetőségei: Czibula György, e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , +36 30 919 58 68, További hasznos információ: www.szarvashaz.hu

Online menetrendek az odautazás megszervezéséhez:
Busz: http://ujmenetrend.cdata.hu/uj_menetrend/volan | Vasút: http://www.elvira.hu/

 

 

Vissza

JEvents v2.2.7   Copyright © 2006-2012