Pompás szkúnerek, fennséges gályák: a Festetics család balatoni hajóflottája
- Részletek
- Írta: Ancsin Gergely
A balatoni hajózásra gondolva a legtöbbünknek óhatatlanul a nyaralásokhoz köthető turisztikai célú hajókázás vagy a tihanyi révátkelés ugrik be. A nyaralás élményének bűvköre, a Balaton „lenyaralása” jelenség a térség hagyományos kulturális, társadalmi, gazdasági tevekénységei mellett (megannyi más, mai szemmel némileg furán ható kultúrtörténeti érdekességgel együtt) teljesen elhomályosította annak – amúgy is eléggé megfakult – emlékképeit, hogy milyen egyéb céllal és módokon használta a kor embere hajózással a Balatont a turisztika totális térhódítása előtt (2013 óta az utolsó, régmúltba visszanyúló, hagyományos tevékenység, a halászat is tiltott a Balatonon).
A balatoni hajózás egész biztosan a messzi régmúltba nyúló gyökerekkel bírhat, hisz a környékén megtelepedő – vagy erre rendszeresen közlekedő – emberek számára részletes térképészeti ismeretek nélkül is igen hamar feltűnhetett, hogy a tónak délnyugat–északkeleti irányban jelentősen elnyúlt alakja van, és talán hasznosabb volna közlekedni rajta, mint megkerülni, főleg, ha nehézkes áruszállításról van szó. A mai Szántód–Tihanyi-szoros az ottani partalakzat miatt szinte könyörgött a révért, igen nagy valószínűséggel jóval a rómaiak előtt is zajlott itt révhajózás, hisz ekkora lehetőséget egyik megtelepedett kultúra sem hagyott volna ki. A tó hosszirányában szintén egyszerűbbnek mutatkozhatott a közlekedés és szállítás, mivel nemhogy utak, de az azokat vezető stabil partvonalak is hiányoztak a Balaton folytonos vízszintingadozása miatt. A közlekedés mellett természetesen a halászatnak is kiemelt figyelem jutott egészen a közelmúltig.
A balatoni hajózás szépen fejlődött a török hódítás végéig, hisz maga a hódoltság – egy idő után –, ha nem is volt motorja a békeidőkre jellemző hajózást serkentő gazdasági kapcsolatoknak, a haditevékenységeivel egyértelműen fellendítette a (hadi)hajózást. A török kiűzése után sokáig nagy volt a csend a vízen, több évtizedre eltűntek a hajók a Balatonról (nyilván a kisebb – főleg halász – csónakok, ladikok ekkoriban is vízre szálltak).
1. kép: A magyar naszád a 16–17. században a belvízi hajózás legelterjedtebb típusa volt. Elsődleges alkalmazási területe a hódoltság alatt a végvári csapatok szállítása volt a Dunán és a Balatonon. A várvédők időnként megelőző csapásokat mértek a déli parton álló (Sió)Fok török erődítés ellen, amely vízen és a szárazföldön egyaránt portyázó, fosztogató török katonák bázisa volt. Minden ilyen – akár 60–80 km-es utat – fegyverekkel, élelemmel és egyes esetekben lovakkal megrakodva tettek meg a naszádok. A Rákóczi-szabadságharc végéig ez a hajótípus volt a legmegbízhatóbb és legkedveltebb szállítóeszköz a régióban. Kép: Heraldikai lexikon/Flotta - hu.wikibooks.org
Mindezek után lépett a színre történetünkben egy Festetics: gróf Festetics Pál (1722–1782) személyében, aki felismerte, hogy a királyi monopóliumként Erdélyben kitermelt sót a Balatonon hosszirányban hajózva egyszerűbben és gyorsabban lehetne szállítani a közel 200 kilométeres, olykor szinte járhatatlan szekérút helyett. Addig a Maroson, a Tiszán és Dunán hajón szállítottak Dunaföldvárig, onnét szekéren vitték tovább Kenesén át Keszthelyig.
2. kép: Festetics Pál a kor politikai életének kiemelkedő jelentőségű személyisége, a Keszthelyi uradalmat 1741-ben alapító Festetics Kristóf (nagybirtokos, Somogy vármegye alispánja, országgyűlési követ, a híres keszthelyi kastély építtetője) fia. A jogász végzettségű Pál tényleg nem akárki volt a korszak meghatározó személyiségei közül: 1758-ban udvari, 1759-ben kancelláriai tanácsos lett, majd 1762-ben rangjának megtartásával az Udvari Kamarához (lényegében a Habsburg-birodalom pénzügyminisztériuma) került. Ezen állásában Mária Terézia bizalmasává lett, akinek felkérésére javaslatokat készített az 1764-i országgyűlés elé terjesztendő királyi előterjesztésekhez, többek között az adó felemelése, a nemesi felkelés reformja, az országgyűlést követően pedig az úrbérrendezés tárgyában. Később a Magyar Kamara alelnöke, magyar grófi címet nyer Mária Teréziától, majd Baranya vármegye főispánjává (udvari közigazgatás megyei elöljárója) nevezik ki, mely tisztséget haláláig betöltötte. Kép: wikipedia.org
A mai Horvátország területéről származó Festetics család aranykora is ezen időszak. A keszthelyi birtok megalapításával egy igazi dinasztia születik meg. A birtok vezetői, családjuk jeles tagjaiként szinte valamennyien – persze kivételek mindenhol akadnak – kivételes személyiségek voltak, és életművük, progresszív stílusuk kiemelkedően maradandót alkotott a térség és az ország társadalmi, gazdasági és politikai, kulturális életében. Nem csoda, hogy ebben az időszakban született meg a kultúraalapító Festetics családhoz köthető számos érték mellett a legendás fenékpusztai arzenál hajóépítő műhely is.
Az első nagy!
Az uradalmi sószállítás határozott céljával került vízre hollandus hajóácsok keze munkája által 1753. július 26-án, a Keszthely melletti Fenékpusztán a Balaton első nagy teherbírású szállító hajója, a Kristóf (Christoph) gálya – minden bizonnyal az 1768-ban elhunyt, a keszthelyi uradalmat alapító Festetics Kristóf után elnevezve –, ugyanis Festetics Pál megkapta az sóegyedárusítás jogát a Balatonon. A „sóhajó” szélcsend esetére evezőkkel is el volt látva. Feljegyezték róla, hogy 43,2 tonna (!) rakományt is biztonsággal tudott szállítani. A part közelében a legénység ágyúlövésekkel jelezte a hajó érkezését a vízparti települések számára, a lakosság pedig csónakokkal ment a szállítmányért. Keszthelyen a vármegyék ellátására sóházat is létesítettek. Visszafelé a hajó fát, bort és egyéb termékeket szállított.
3. kép: Amitől valóban „orrnehéz” lett az új kor hajnala: a török kor utáni „balatoni hajóforradalom” első tagja a Cristoph „sóhajó”. Már nem holmi dereglye, hanem igazi gálya! Feljegyezték róla, hogy 43,2 tonna (!) rakományt is biztonsággal tudott szállítani, ami a sekély merülést lehetővé tevő – főleg akkori(!) – balatoni vízviszonyok között elképesztő bravúr! Gondoljunk csak bele, egy ekkora hajót kellett úgy megtervezni és megépíteni, hogy – mai, modern műszaki szempontú értelmezésben – teljesen ismeretlenek voltak a mederviszonyok, kotrásról szó sem volt még, és mindezt tetézte, hogy jócskán ingadozott a vízszint! Csak a helyiek ismeretei adhattak támpontot. A hajó szélcsend esetére evezőkkel is el volt látva. A part közelében a legénység ágyúlövésekkel jelezte: megjött az éltető só! A lakosság pedig csónakokkal ment a szállítmányért. Visszafelé a hajó fát, bort és egyéb termékeket szállított. Keszthelyen a vármegyék ellátására sóházat is létesítettek. Kép: mnl.gov.hu
És a többiek...
4. kép: A soron következő ikonikus Festetics: Festetics György gróf (1755–1819), a Keszthelyi Georgikon alapítója, katonatiszt, Széchenyi István gróf anyai nagybátyja. Igazi nemes a szó pozitív értelmében, alkotó szellem és lánglelkű hazafi. Iskolaalapító, szervező, adakozó, haladó szellemiségű személyiség. Neve egyet jelent a fejlesztéssel, birtoklása alatt teljesedik ki a „balatoni hajóforradalom”, és köszönt be (az igen rövidre sikeredett) igazi hajózási aranykor. Kép: wikipedia.org
A Christoph még csak a kezdetet jelentette! E legendás hajó vízre bocsátásával, de pár évtizeddel később a balatoni hajózás egyik – de tulajdonképpen az egyetlen – igazi aranykora köszönt be, melyet már – a dinasztia soron következő legendás, nagy formátumú alakja, a Keszthelyi Georgikon alapítója – Festetics György neve fémjelez. Hajók egész sora – lényegében egy egész flotta – kerül vízre a Festeticsek fenékpusztai hajóműhelyéből, amit már Festetics György fejleszt fel és vélhetőleg később majd ő is nevez el „Arzenál”-nak a Velence tengeri hatalmát jelképező fellegváráról, a Darsena di Grande-ról (Nagy Kikötő).
Festetics Györgyre – apja halála után – nemcsak a hatalmas vagyont jelentő uradalom jutott örökségül, hanem tetemes adósság is (1 662 000 forint, ami az akkori viszonyok között jelentős összegnek számított. Viszonyításképp: az Itáliából Fenékpusztára települt jónevű hajóács, Antonio Borri – róla később részletesebben szót ejtünk – kifejezetten jónak mondható éves fizetése akkoriban 75 forint volt). Kiderült ugyanis, hogy a sószállítás nem nyereséges, de ennek ellenére György a lakosság ellátása érdekében azt folytatni akarta. Ehhez azonban a kiöregedett Kristóf gálya helyett szükség volt egy újra. Az új hajó új szakembert is kívánt, így érkezett 1795-ben, 31 évesen Fenékpusztára a hazánkbant hírnévre és elismertségre szert tevő olasz származású trieszti, kiváló hajóépítő ács Antonio Borri (Velence?, 1764–Sümeg, 1835), aki kollégáival nekiállt az embert próbáló feladatnak. Valószínűsíthetően a talján csapat felbukkanása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a fenékpusztai műhely az Arzenál nevet kapta. Két év alatt viharos sikert jelentő fináléval megépítették a Balatonon valaha futott legnagyobb hajóját, a Phoenix-et, mely nevét nevét Takáts József (1767-1821) írótól, Festetics László – Festesics György fia – nevelőjétől kapta, utalva a hamvaiból újjáéledő főnixmadárra, mivel az maddigra már szétbontott „ős” a Christoph néhány elemét felhasználták az építésénél. Antonio Borri nem a tervezője volt a hajóknak, hanem olyan építőmestere, aki felügyelte magát az építést (elhívatottságát, tehetségét és szaktudását látva szinte elképzelhetetlen, hogy nem vett volna részt aktívan, a két kezével a hajóépítő kollektíva munkájában), jól rajzolt, sőt ő maga is tudott hajóterveket készíteni, ennek megfelelően egész biztosan beható műszaki imeretekkel is rendelekeznie kellett. Felettese Sebestyén Sámuel uradalmi főmérnök volt, aki a felelős műszaki tervezést végezte el.
5. kép: A 32 méteres Phoenix szkúner, avagy mindmáig a legnagyobb. A hajó tervrajza Antonio Borri műve, aki mindössze egy esztendővel korábban jött Magyarországra. A korabeli Magyar Híradó a következőképpen tudósított a lenyűgöző hajó avatásáról 1797 július 27-én: „… Magyar Tengerünkön is látjuk már lebegni a boldog jövendőre mutató kereskedőhajó vitorláit, melyek meg-áldatása és Phoenix-é lett el-neveztetése, jeles tzeremóniával ment véghez e folyó hónapnak 16-dikán délután számos uraságok jelenlétében, kiket a tzeremóniák előtte is gazdagon meg-vendéglett a Gróf Ur otthon, s utána is a mezőn… Sok idő tele el a gályákon való tengeri kereskedelemnek fel-találásától fogva a mi Phoenix-ünknek –ennek a 3 ezer mázsát elbíró gályának- meg-indulásáig. Ugyan ennek meg-gondolása inditson bennünket arra, hogy áldjuk az Isteni Gondviselést, mely egy Gróf Festetics Györgyöt támasztott Balatonunk mellett, ki az eddigi képzelt lehetetlenséget szerencsés lehetőséggé változtatta, el-hozatván drága költségen a nagy tenger mellől is Triestből, a tanult hajós mestert, ki Balaton hátára magyar zászlós tengeri gályát építsen…” Kép: Heraldikai lexikon/Flotta - hu.wikibooks.org
A Phonix vízre bocsátásával – az addigiakhoz képest is – felpörögtek az események, hirtelen sokkal több hajó jelent meg a Balatonon a Festetics család zászlaja alatt. Szinte csak úgy sorjáztak az újabb és újabb, szebbnél szebb hajók: Sidonia, Josephina, Juditha, Helena, György, Jolán, Károly, László, Szolgája stb. A Festetics Levéltárban 18 hajótervrajz található, de ennél feltehetően több hajó épült meg. Különféle kompok, gályák, kutterek, szkúnerek, postahajók, sőt, minden bizonnyal az első sportolási célú – de nem a mai értelemben vett – vitorlás is: az 1811-ben épült 16 méteres Stella, melyen a méltán híressé vált olasz hajóács, Borri tanította a vitorlázás fortélyaira fiatal Festetsics Lászlót, aki ügyes vitorlás hírében állt.
6. kép: a Juditha tervrajza, Sebestyén Sámuel keze munkája. A felirat szerint „Méltóságos Gróf Tolnai Festetics Győrgy Ur Őnsága Fenéki Hajó Építő Műhelyébenn Anno 1799-ben elkészűlt JUDITHA nevezetű Révész Hajónak razolatja.” 1798-ban már folyt a hajó építése, és 1799-re készült el, hogy a Fenékpuszta és Bottyán között közlekedő szekérszállító komp.
7. kép: Az 1801. április 10-én vízre bocsátott László nevű révészhajó rajza, mely Festetics Lászlóról kapta nevét, aki később a Balaton első sportvitorlázója lett a 15 méteres Stellán, kifejezetten sportcélra készült. Az elbeszélések szerint Borri, aki ekkorra (1811) már Bori Antalra magyarosította a nevét, ezen tanította meg az ifjú Festetics Lászlót (1785–1846) a hajóvezetés tudományára, melyet „ügyesen és nagy gyakorlattal kormányzott”, aki így valószínűleg a Balaton első sportvitorlázója lett. Bori 1806 augusztusában javasolta, hogy építsenek egy kis „sétáló hajót” – melynek tervét csatolta leveléhez –, mivel az embereinek ősszel nem lett volna munkájuk. A hajóhoz szükséges fa is rendelkezésre állt, és ha nem használták volna fel, akkor tönkrement volna. 1807-re készülhetett el a Stella nevű egyárbocos, mely a Festetics-hajópark rajza alapján tízevezős sétahajó volt, a fedélzet hátsó részén sátorral, a lenti képen – tatján zöld sátorral – jobbra középen látható. Kép: mnl.gov.hu
8. kép: Bori Antal (már magyarosított névvel): A Festetics-hajópark, 1810 körül. Egy képen az akkori teljes flotta (vagy a jelentős része), balról jobbra „Laszlo”, a „Palli haju”, a „Szolgáia haiu”, a „Fénix”, a „Stela”, a „Bori Antal”, a „Juditta” és a „Féczke”. A nagyítható képet ITT lehet megnézni. Kép: mnl.gov.hu
Festetics György 1819-ben elhunyt, így 1820-tól fia, Festetics László folytatta a hajóépítést, akit a sokat sejtető „Nagy pazarló” névvel illetek a háta mögött. Személyével beköszöntött a hanyatlás kora: vezetése alatt viszonylag hamar, mintregy nyolc esztendő alatt zárolták a vagyonát, és felszámolták a pompás hajók szülőhelyét, az Arzenált. Borri ekkor, 64 évesen hagyhatta ott a Festetics birtokot, majd Sümegen, 1835. június 12-én, 71 éves korában halt meg.
A rövidre sikeredett, viharos gyorsasággal tündöklő és hanyatló aranykor után ismét hanyatlás állt be a balatoni kereskedelmi hajózásban. John Paget (1808–1892) angol utazó 1836-ban például már nem látott egyetlen hajót sem a Balatonon vagy a magyar folyókon. Ehhez nyilván az is hozzájárulhatott, hogy 1834-től 1837 elejéig olyan szárazság volt, hogy a Balatonon át lehetett gázolni. Kossuth Lajos is hasonlóképpen látta a helyzetet: 1842 nyarán a füredi nyaralása során azt írta az egyik levelében, hogy a füredi sétaladikon és egy-egy halászcsónakon kívül egyetlen hajót sem látni a Balatonon. Ő vetette fel elsőként a balatoni gőzhajózás kérdését, melyet később Széchenyi, mai szemmel is megsüvegelendő idő alatt, derekasan helyt állva meg is valósított: a Kisfaludyt gőzhajót 1846. szeptember 21-én (mindössze négy évvel Kossuth levele után!), stílusosan Széchenyi születésnapján, Balatonfüreden bocsátották vízre. A rendszeres hajójáratok 1847-ben indultak el, a Széchenyi által ekkorra már megépített kilenc kikötő (Keszthely, Fonyód, Badacsony, Balatonboglár, Révfülöp, Szántód, Balatonfüred, Alsőörs és Kenese) között.
FELHASZNÁLT IRODALOM:
• A balatoni hajózás történelmi áttekintése - fahajomodell.hu
• Cseby Géza: GRÓF FESTETICS GYÖRGY HELYE A MAGYAR MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETBEN - csebygeza.hu
• Festetics-hajók a Balatonon, Múlt-kor történelmi portál - mult-kor.hu
• Heraldikai lexikon/Flotta - hu.wikibooks.org
• Marjai Imre, Kő TamásTÖRTÉNELMI HAJÓK MODELLEZÉSE, Táncsics Kiadó, Budapest 1966. - users.atw.hu/sry/phoenix.htm
• Szekereket szállító Juditha avagy Festetics-hajók a Balatonon, kugi blogja - kugi.blog.hu
• Sági Károly: Antonio Borri – Bori Antal (Veszprém, 1986), A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18.
• Török Enikő: Festetics-hajók a Balatonon a 18-19. század fordulóján, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára - mnl.gov.hu