Egy gigászi mestermű születése: A Lóczy-féle Balaton-monográfia

Részletek

Írta: Ancsin Gergely

Kedves Olvasó! Egy nagyon fontos kijelentéssel kell kezdődjön ez a cikk: az alábbi szöveges tartalom semmiképen sem szólhat id. (Lóci) Lóczy Lajos életpályájáról. Ahhoz az „Ember és táj” rovat célja és ebből adódóan terjedelmi lehetőségei nem elégségesek, és méltatlan volna maga a próbálkozás is, hogy e valóban páratlan géniusz életművét megpróbáljuk beleerőltetni néhány bekezdésbe. A cikkben Lóczy Lajos talán legkiemelkedőbb alkotásáról, a szakmai berkekben csak „Balaton-monográfiának” nevezett, 32 kötetben testet öltő elképesztő és – egyelőre úgy tűnik – felülmúlhatatlan tudományos munkájáról szeretnénk pár „keresett szót” ejteni. A monográfia mind a mai napig az otthonunkat jelentő Föld nevű bolygó egyik – ha nem a – legkutatottabb tavává tette a szívüknek oly kedves Balatont és a persze a vele szerves egészet alkotó környezetét. Az elképesztően kalandos és valóban párját ritkító életutat magáénak tudó Lóczy talán egyetlen igazán nagy titka, hogy vajon honnan tudott ennyi mindenre időt és energiát szánni, ráadásul ilyen mennyiségben? Fiatal korától kezdve nagyon sokat utazott, fáradhatatlanul tanult, kutatott, tanított, ellátta közéleti feladatait, odaadó családapa volt. És mindezek mellett még mindig marad egy „kis” ideje, hogy bámulatos termékenységgel és színvonalon írjon. Sokak szerint abban, hogy ekkora erővel tudott koncentrálni a tudományos munkásságára, elévülhetetlen szerepe volt második feleségének, Marzsó Katalinnak, aki töretlen hitvesi akarattal segítette férjét, hogy élete igazi szenvedélyének, a földtudományoknak (is) élhessen.

1. kép: portré Lóczy Lajósról 1918-ban, aki ekkor már a Magyar Királyi Földtani Intézet igazgatója. A kép készítésekor mindössze kettő esztendőt szánt még neki a teremtő. Forrás: Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat Tudománytörténeti Gyűjtemény

A nyitó mondatban megfogalmazottaknak megfelelően egy jókora képzeletbeli ugrással az 1891-es esztendőben találjuk magunkat. Ebben az évben egy jelentőségteljes esemény történt – az ekkor mindössze 42 éves – legendás tudós életében: megválasztották a Magyar Földrajzi Társaság elnökének, és ekkor indította el „világra szóló” vállalkozását, a Balaton tudományos tanulmányozását, aminek szellemi vezére és fáradhatatlan szervezője volt.

2. kép: A Lóczy család, balról:  Magda, Sándor, Lajos, az odaadó hitves Lóczyné (szül.: verebélyi Marzsó Katalin) és idősebb Lóczy Lajos.  „Lóczy második nejével példás boldog házaséletet élt. Mint nagy műveltségű, művészi képességekkel megáldott nő, gyönyörűen zongorázik és szépen énekel, ezzel különösen a csopaki estéken családját és a család bizalmas barátait valósággal elragadta” – írta róla a tanítvány Cholnoky, aki jópár kellemes órát időzhetett a család csopaki nyaralójában, akár az egyetemi terepgyakorlatok alkalmával, akár barátként, alkotótársként is. Forrás: Babinszki Edit, Horváth Ferenc szerk.: A Balaton kutatása Lóczy Lajos nyomdokán.

A társaság választmányának 1891. március 7-i rendes ülésén Lóczy indítványára elhatározták, hogy Magyarország egyes vidékeinek földrajzi tanulmányozását a Balaton kutatásával kezdik el, s a feladatot egy bizottságra ruházzák: Lóczy vezetésével az ország jeles szakembereiből megalakult a Balaton Bizottság. A szervezet nagy buzgalommal azonnal munkához is látott, és a következő év közgyűlésen bemutatta a munka tervezetét. Jól fémjelzi az alkotók – és főleg a folyamat motorját jelentő Lóczy – apadhatatlan szenvedélyét és elhivatottságát, hogy eredetileg mindössze csak három kötet jelent volna meg! Ám végül a két évtizedet felölelő gigászi kutatómunka eredménye – melynek fáradhatatlan szervezője mellett a pénzforrások előteremtője is Lóczy volt – a tudományos irodalomban páratlan, 32 kötetben teljes Balaton-monográfia, magyar és német nyelven. Az 1892-ben költségként előirányzott 5000 koronás kezdeti összeget messze túlszárnyalva Lóczynak sikerült mintegy 300 000 koronát előteremtenie a valóban világszinten egyedülálló és megvalósult tudományos kutatáshoz, könyvkiadáshoz. Nem kevesebb, mint 60 különböző szakember sorakozott fel Lóczy Lajos hívó szavára – köztük sok külföldi is. Nem kisebb nevek köthetőek a műhöz, mint (a teljesség igénye nélkül): Cholnoky Jenő, Eötvös Lóránd, Jankó János, Kadić Ottokár, Laczkó Dezső, Vadász Elemér (aki jóval később az ötvenes években a földtudományos természetvédelem egyik úttörője volt, az ő kezdeményezésére lett természetvédelmi terület pl. az Úrkúti-őskarszt vagy a várpalotai homokbánya), és még sokan mások.

3–4. kép: Lóczy (középen), Papp Károly (jobbra) és Cholnoky Jenő társaságában. Előbbi tanársegédje, utóbbi a tanítványa volt, és mindketten szerzőkent is aktívan részt vettek a szinte mozgalommá érett monográfia megszületésében. A jobb oldali képen a Magyarhoni Földtani Társulat kirándulóit látjuk a Balatonon hajózva Révfülöp és Boglár között. Balról jobbra: Lóczy Lajos, Palkovics József, Zalányi Béla, Vígh Gyula, Rozlozsnik Pál, Glück Zoltán, Marzsó Lajos (vélhetőleg Lóczy sógora), valamint Vajai János altiszt.
Forrás: 3. Magyar Földrajzi Múzeum gyűjteménye, 4. MBFSZ gyűjteménye//Babinszki Edit, Horváth Ferenc szerk.: A Balaton kutatása Lóczy Lajos nyomdokán.

Mellettük a Földrajzi Társaságon kívül számos hazai intézmény, mint a Földművelésügyi Minisztérium Vízrajzi Osztálya, a Meteorológiai és Földmágnességi Intézet, valamint a Földtani Intézet segített elvégezni azt, amit Lóczy a tó és környezete tudományos tanulmányozásához szükségesnek tartott. A monográfia köteteiben a tágabb vidék kőzeteit, földtani felépítését, őslényeit, geomorfológiáját, a talajvíz viszonyait, a meteorológiai tényezőket, a tó és környéke növény- és állatvilágát, a hajózást és a halászatot, az ősi és újabb történetét, néprajzát stb. és maga a Balaton vizének számos tulajdonságát: kémiai jellegét, fizikai tulajdonságait, hullámzását, színét, jégviszonyait dolgozták fel egy kisebb könyvtárt kitevő kiadványsorozatban. Gondoljunk bele, milyen elképesztő munkát vittek véghez az szerzők, hogy csak az előbb említett jégviszonyok témakör vagy a Balaton színtüneményei külön kötetet tettek ki! Az óriási munka „A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei” összefoglaló címen, két évtizeden áthúzódóan, folyamatosan jelent meg. Ez a mű a ma embere számára is feneketlen kincsesbánya, akár mindenre elszánt kutató, akár lelkes érdeklődő az illető.

5. kép: az első, ami nem az első, azaz nyitó kötet címoldala. A sorozat tematikai felépítését nem követte a megjelenés dátuma, ami ekkora méretű és ennyi szakember munkájának összehangolásával járó mű esetén teljességgel érthető. Kép: Hungaricana Könyvtár/arcanum.hu

Lóczy legfontosabb szakirodalmi értelemben vett hozzájárulása az indító kötet (A Balaton környékének geológiai képződményei és ezeknek vidékek szerinti telepedése), az 1920-ban megjelent, összefoglaló, záró kötet (A Balaton földrajzi és társadalmi állapotának leírása – a Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei czimű monográfia-gyűjtemény adatai alapján), valamint a Balaton-felvidék 1:75 000-es méretarányú földtani térképének elkészítése volt.

Ha valaki utánanéz az egyes köteteknek, akkor némi turpisságra figyelhet fel! A teljes monográfia tematikus felépítése három hierarchia szintből áll: kötet, rész, szakasz. Az egyszerűnek tűnő tematika ellenére a fizikai megjelenés (kötési egységek, a kötetnek hívott egységek és a hierarchikus kötetek kuszasága) ehhez képest kicsit becsapós, és egyedi: nem feltétlenül egy tematikus kötet alkot egy kötési egységet. A legkisebb tematikus egység a szakasz, mindig osztatlan marad, azaz egy szakasz mindig egy ugyanazon fizikailag megjelent könyvben szerepel, akár több szakasszal együtt. Ez a kötet és rész tematikus egységek tekintetében már nem feltétlenül igaz. Némiképp tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a monográfia egymást követő elemei nem időrendben jelentek meg. További talány, hogy a 2023-ban megjelent „A Balaton kutatása Lóczy Lajos nyomdokán” kiváló és nagynevű szerzők által fémjelzett – e cikk forrásanyagának bázisát jelentő – kötetben az szerepel, hogy „Az első kötet 1898-ban, az utolsó pedig 1918-ban került nyomdába”. Ennek ellenére három könyv címoldalán is az 1897-es évszám szerepel. A teljes monográfia eredeti példányai beszkennelve közkincsként szerencsére elérhetőek az Arcanum Digitális Tudománytárában a Hungaricana Könyvtárban.

Az egyes kötetek elkülönítésében segítséget nyújt, hogy minden kötet (kötési egység) címoldalán szerepel egy jellegzetes kép, ami rengeteg érdekes titkot rejt. 

6. kép: A címoldalak jellegzetes szereplője a Tihanyt ábrázoló kép, mely valójában egy festmény alapján készült fametszet nyomata. A metszet – a monográfia rangjához méltóan – nem más, mint a kor méltán híres és valóban meghatározó, iskolateremtő, haladó szellemiségű fametszője, Morelli Gusztáv munkája. A bámulatos tehetségű művész neve egyet jelentett a fametszéssel a 19. század végén és a 20. század elején. Metszés nélkül az akkori sajtóélet és könyvnyomtatás elképzelhetetlen volt, mivel a képanyagot – a fotográfiák széles körű elterjedése előtt – ez szolgáltatta a kiadványokba. A nemzetközi hírű szaktekintély mesterségében képviselt nagyságát és tehetségét jól jellemzi, hogy egészen kiemelkedő sikerei ösztönözték az akkori kormányt, hogy 1873-ban az országos „rajztanár-képezdében fametsző-szakosztályt” állítsanak föl, és annak vezetésével az akkor mindössze 26 éves Morellit bízzák meg. Egyik kiemelkedő műve a Habsburg–Lotaringiai Rudolf főherceg, osztrák–magyar trónörökös kezdeményezésére megindított Osztrák-magyar monarchia írásban és képben könyvsorozat magyar kiadásának fametszetei (mintegy 850 db), melyek a Morelli vezetése alatt álló műintézetben készültek, és jelentékeny részüket maga a mester készítette el. Többeknek feltűnhet – némi ellentmondást szülve – a kép bal alsó sarkában olvasható alkotói monogram: DT. Nos, az eredeti képet – melyről tehát a metszet készült – a kor egyik szintén híres piktora, Dörre Tivadar festette. A minden porcikájában professzionális metsző Morelli a monogramot is ábrázolta a metszeten, mint ahogy ezt például a saját magáról készült festményt reprudukáló képe esetén is tette, amit eredetileg Balló Ede festett. A több balatoni témájú képet festő Dörre – szinte már említeni sem kell – kiemelkedő képességű alkotó volt, és több tudományban, mesterségeben alkotott maradandót. Mivel édesapja (Dörre Antal) földmérő mérnök volt, a fiatal Dörre is részt vett az országos felmérésekben, sőt ő maga is szerkeszett hivatalos kataszteri térképeket! Ami még külön széppé teszi a monográfia címerképének tekinthető alkotás nagyívű történetét, hogy Dörre Tivadar az akkor még különálló, ízig-vérig Balaton-felvidéki Nemespécselyen (1942-től Pécsely néven egyesült a szomszédos Nagypécsellyel) született 1858-ban. Kép: Hungaricana Könyvtár/arcanum.hu

7. kép: harminckettő kötet tömény Balaton. Az eredeti példányok címoldalai az ikonikus címerképekkel a Szabályzott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága, Földtani Intézet (egykori MÁFI) Stefánia-úti székházának könyvtárában. Külön köszönetet szeretnénk nyilvánítani Gáspár Anitának, az intézet könyvtárosának, hogy megtekinthettük és bemutathatjuk e páratlan kincset!

Sajnálatos módon a szerző- és tudóstársak közül – a világháborút követően – még a halála előtt többen ellene fordultak így rendkívül méltatlan módon távoznia kellett a Földtani Intézet éléről, de még a tagságból is. Ennek ellenére sikerült befejznie a művet.
Záró gondolatként álljon itt Lóczy Lajos legidősebb fiának  visszaemlékezése, mely jól jellemzi azt a lángoló szenvedélyt, amely édesapjában szüntelen égett a munkája iránt: „1919 őszén már nagyon beteg volt és érezte halálának a közeledtét. Ekkor fejtette ki a leglázasabb munkásságát. Összefoglaló Balaton-munkáját és Nyugat-szerbia geológiai leírását még be akarta fejezni. Halála előtt egy-két héttel többször emlegette előttem. Istenem még mennyi írnivalóm volna, csak még egy félévet adjon a Mindenható, hogy legalább a Balaton morfológiáját és tektonikáját megírhassam. Még halálos ágyán is dolgozni láttam őt. Két órával előtte, hogy szíve megszűnt dobogni, még javítgatta összefoglaló Balaton-munkájának korrektúráját…”

Sírja a hőn szeretett és kutatott Balatonjának egy part menti településén, Balatonarácson (1954-től Balatonfüred része) áll, az errefelé elterjed vörös homokkőből emelve.

6. kép: Ifj. Lóczy Lajos (Budapest, 1891. –  Rio de Janeiro, Brazília, 1980.), aki édesapjához hasonlóan szintén nemzetközi szinten is neves, kalandos pályafutású, zseniális geológus volt, és szintén Svájcban végezte tanulmányait. 1916-tól a budapesti tudományegyetem földtani tanszékén tanársegéd és 1919-től a tektonika magántanára. 1925-től a közgazdasági egyetem rendes tanára, majd 1932. és 1948. között a Földtani Intézet igazgatója lett, akárcsak korábban édesapja. Külföldi szakértői tevékenységet 1920. és 1961. között végzett, ez idő alatt mintegy 17 országban – a világ csaknem minden részén – dolgozott, majd 1961-ben végleg Brazíliában telepedett le. Egyetemi tanár Teheránban és a riói egyetemen az 1960-as években, majd 1965–1968 között az ottani Földtani Intézet szakértője, utána a Szövetségi Egyetem geotektonika tanára 1973 végéig, nyugdíjazásáig. Ezt követően szakértőként dolgozott még a továbbiakban is.