Utász-e az utász?

Részletek

Írta: Ancsin Gergely

A 72-es és a 8-as számú főútvonalak metszéspontjától egy békaugrásnyira fakad (Veszprém közigazgatási területén) az igen bővízű Utászházi-forrás. Nyilván a közelben sok-sok évtizede jelenlévő honvédelmi tevékenységre utalhat az elnevezés, gondolhatná bárki – egyébként teljesen jogosan –, aki egy kicsit is ismeri a környéket. Nos, az élet, mint annyi minden másra, erre is rácáfol. A forrás neve egy egykoron nagyon fontos, de mára eltűnt civil foglalkozásnak állít akaratlanul is emléket. A név eredetének felgöngyölítése hazánk közlekedési és útügyi történetének egy mozgalmas fejezetét tárja elénk.

1. kép:  Akikre egyből gondolunk. Szinte kivétel nélkül valamennyiünknek a honvédség műszaki, építő alakulatai ugranak be, ha meghalljuk az utász szót. Az utászházak esetében más a helyzet, a névadó egy civil foglalkozást jelöl. Fotó: utászok gyakorlatoznak a Dunán 1936-ban, Fortepan/Lissák Tivadar

2–3. kép: A képpár az Utászházi-forrás és az egykori, névadó utászház helyét segít beazonosítani. A felső képen a 72-es számú főút beletorkollik a 8-as számúba, mellettük ˜– helytelenül – Ferenc-forrásnak nevezett Utászházi-forrás látható egy topográfiai térképen. Az alsó képen pedig a harmadik katonai felmérés térképkivágatát láthatjuk, ami „alól”  kettős látszatban felsejlik – köszönhetően a webes alkalmazásnak – a mai környezet elemeinek körvonala. Jól kivehetőek a főútvonalak az új csomóponttal és a murvabánya is, segítve a beazonosítást. Sárgával aláhúzva az „Utászlak” felirat olvasható, a kék jel a forrást jelöli. Fotó: (f) Egységes Országos Térképrendszer, M=1:10000, (a) Magyarország harmadik katonai felmérése/mapire.eu

Az 1848-as forradalmat követően rendezi a császári igazgatás a nem túl jó állapotú közutak helyzetét (az Alföldet K–Ny-i irányban átszelő utak például nem is léteznek). Ennek során az addig vármegyék által fenntartott úthálózatból a birodalom azokat a szakaszokat, melyekhez érdekei fűződtek, állami kezelésbe vette. A létrejött az „államúti hálózat", melynek fenntartására útmestereket és útkaparókat alkalmaztak, a pénzügyi hátteret pedig egy állami pénzalap biztosította.

4–5. kép:  Az ismeretlen ismerős, a skót mérnök, kinek nevét nagyon sokszor kimondjuk: John Loudon McAdam (1756–1836) azaz Mr. „Makadám”. A világon számos pontján az ő nevének köznyelvi alakja jelenti a pormentes, de nem aszfaltburkolatú utakat. Találmánya forradalmasította az útépítést, és afféle szabványként terjedt el a világon. A fáradhatatlan mérnök az 1810-es években írta le és alkalmazta elképzeléseit, és ezzel  olyan mértékben forradalmasította az útépítést, melyre a római civilizáció óta nem volt példa. A XIX. századi útépítés gyakolatilag egyet jelent a nevével a Földön, hazánkban is az ő technológiája alapján épültek az utak azokban az időkben, de ma is épülnek ilyen jellegű utak, ha a körülmények azt kívánják. Kép: (b) John Loudon McAdam, 1830, National Gallery, London, wikipedia; (j) az első makadám út, a „Boonsborough Turnpike Road” építése az Egyesült Államokban, Maryland államban, Hagerstown és Boonsboro között 1823-ban, U. S. Department of  Transportation, Federal Highway Administration/www.fhwa.dot.gov

A kiegyezést és követő újabb reformok következtében a Közmunka- és Közlekedésügyi Miniszter 1868-ban elrendelte a megyei szinten működő Államépítészeti Hivatalok felállítását, de már egy évvel korábban egy, az utak karbantartásáról szóló igen részletes jogszabály lépett érvénybe. A hivatalok feladata az állami, megyei és községi közutak építése és fenntartása, a középítések tervezése és ellenőrzése volt, melyet egy főmérnök vezetett. A hivatal hierarchiájában a következő szintet az útmester jelentette, aki 150–250 km útért felelt. Ezt követte a cikkünk főszereplőjét jelentő utász – vagy közkeletűbb nevén útőr vagy útkaparó – aki kb. 5–8 km út műszaki felügyeletéért és karbantartásáért felelt. A hivatalok létrejöttével lényegében a meglévő útfenntartói funkciók erősödtek meg egy megyei irányító hivatal létrehozásával.

Az útőri tisztség komoly hivatást jelentett és – ha szerény mértékben, de – biztos megélhetést is. Különféle, nem pénzbeli juttatások is jártak a fizetés mellé, sőt külterületi útszakaszok esetén talán a legfonotsabb: útkaparóház (vagy utászház, utászlak).

6–8. kép: Az útkaparó háza, az utászház. Az útkaparók legejelentősebb juttatása volt a ház, ahol lakhattak a családjukkal a fizettségük melletti járandóságként. A ház mellett kert is volt, ahol állatokat tarthattak és növényeket termeszthettek. De egyéb juttatást is dukált az utak elszánt őreinek: „két hold fűtermés, 30 db kétkötéses rőzse (legfeljebb 6 cm vastag), útmenti gyümölcsfák termése” stb. A felső képen egy tipikus útkaparóház látható, homlokzatán középen ott díszeleg a hatósági tábla (jobbra lent kinagyítva) jelezve, hogy nem akárki lakik a házban. A korabeli, még német nyelvű térképeken W. H. névvel jelezték az utászházakat a „wegmacherhaus” szó rövidítéskenént. A bal alsó képen az egykori gelemérpusztai utászház látható, ami a forrásunk melletti – még nem álló – utászház helyetől 1 km-re állt Veszprém irányába a főút mellett. A nyíl azt a hidat jelzi, ahol az Utászházi-forrás vize átfolyott a főút alatt, szinte pontosan ott, ahol ma is az áteresz van. Fotók: (f) Szászi Johanna, (b) Magyarország második katonai felmérése/mapire.eu, (j) Szászi Johanna

9. kép: Aki az utászházban lakott. Hivatásos útkaparó egyenruhában, kerékpárján a legfontosabb eszközökkel. A tábla tanubizonysága szerint a Bajai Államépítészeti Hivatalnál állt alkalmazásban a kolléga. Az, hogy az útügyi relikviák egy része megmaradt és bemutatható, az Lévárdy Imrének, a kiskőrösi közúti szakgyűjtemény alapítójának köszönhető, aki fáradhatatlanul gyűjtötte és mentette meg az utókor számára egykori kollégái, beosztottjai munkaeszközeit, tárgyait, mivel törvényhatósági útbiztosként ő maga is az útügy megszálottja volt. Fotó: Szászi Johanna

Eleinte leszerelt katonák dolgoztak útőrként, később az útépítéseknél bevált zsellérekkel kötöttek szerződést. A kor előrehaladtával az útőri hivatás egyre megbecsültebbé vált, és nőtt a presztízse. Idővel speciális szakképzést is kapnak, 1913-ban indulnak az útőri iskolák képzései. Az útőröknek egyenruhájuk is volt, törvényben előírt esküt kellett tenniük hivatásuk műveléséhez. Afféle hivatalos közegnek számítottak, egy időben törvényhatósági útőr volt a hivatalos megnevezésük. Rendőrhatósági jogkörrel természetesen nem bírtak, bár néha közlekedésrendészeti feladatot is elláttak. Külön részletes „Útőri kézikönyv” és „Útőri utasítás” is készült az utak mestereinek.

10–11. kép: Minden idők leghíresebb útkaparója, a filmvásznon Bánhidi László által megformált Konc bácsi, Rideg Sándor regényének filmváltozatában, az „Indul a bakterház”-ban. A vasútnál is ugyanúgy voltak útkaparók, és wegmacherhaus-ok. A képen a Veszprém és Márkó közötti vasúti vonalszakasz két útkaparóházát láthatjuk szintén W. H. jelöléssel. Fotók: (b) YouTube, (j) Magyarország második katonai felmérése/mapire.eu

A motorizáció elterjedésével az utak elkezdtek – az addigiakhoz képest – iszonyatos mértékben amortizálódni, így egy útkaparó már nem tudta maradéktalanul ellátni a feladatát. Mindezzel párhuzamosan kezdtek elterjedni a makadám utak helyett a pormentes aszfaltutak, kockakő utak. Az útkaparók klaszikus feladatköre ekkoriban már a végéhez közeledett, és hamarosan a szakma is a kihalás szélére került.

12. kép: Az átmenet időszaka. A harmincas években már javában dúl a motorizáció, ami hazánkban majd csak a hatvanas évek elején robban be igazán, és lényegében ma is tart. A kép a – még makadám – 38-as főutat örökítette meg Tokaj és Rakamaz között 1939-ben. Az úton még állatokat hajtanak és a burkolat messze nem a ma megszökött látványt nyújtja, ide még bizony elkélt egy szakképzett útkaparó. Fotó: Fortepan/Lissák Tivadar

Már az államszocializmus idején, 1950-ben szűnt meg az Államépítészeti Hivatalok rendszere, majd 1958-ban a Közúti Igazgatóságok brigádjainak létrejöttével, illetve azzal, hogy 1973-ban az építőipari munkások közé sorloták az utak mestereit, ténylegesen megszűnik az útkaparói létforma. A kifejezés szerencsére különféle alakban (útőr, utász, útkaparó) a földrajzi elnevezések képében tovább él. Az interneten fellelhető adatbázisok tanúbizonysága szerint jelenleg még mindig öt olyan autóbuszmegálló van az országban, aminek a nevében megtalálható az utász szavunk és huszonnyolc, amiben az útőrház.

13–16. kép: útőrházak a Kárpát-medencéből. A középső bizonyos szemontból kakukktojás: életvitelszerűen nem laktak benne, és igazolhatóan ma is áll. Az épületekeben közös az, hogy kellő műgonddal és ízlésesen sikerült megépíteni őket. Valahogy tábla nélkül is egyértelmű az arra járónak, hogy valamilyen jelentőségteljes vagy különleges épület került az útjába. Fotók: 1. Fortepan/Fortepan, 2. Fortepan/Lissák Tivadar, 3. Google Utcakép, 4. Fortepan/Horváth József