A lápok fekete aranya: a tőzeg

Részletek

Írta: Ancsin Gergely

Sokak számára meglepően hangozhat, hogy egészen a közelmúltig jelentős felszíni bányászat folyt a Balaton déli partjához egészen közel, a geopark egyik déli bástyáját jelentő Fonyód területén. De mi volt az a nyersanyag, melynek kinyeréséért még különleges gépszörnyetegeket is bevetettek, és amiből még a hatvanas évek közepén is évi 50 ezer tonnát bányásztak? Nem más, mint a száradó lápok „aranya” a sokoldalúan felhasználható tőzeg. E feketés-barnás anyag a lápvilág elhalt, egymásra halmozódó, tömörödő növényi maradványainak oxigénhiányos bomlása folyamán keletkezik. Tekinthető talajnak, de már kőzetnek is, tulajdonképpen a legfiatalabb kőszén. Nedvesség- és szervesanyag-tartalma igen nagy, szárítás után egyebek mellett fűtésre, valamint őrölve vagy egyéb szerves anyaggal (pl. sertéstrágyával) keverve talajjavításra kiválóan hasznosítható. A vízborítottságtól megfosztott lápok tőzeganyaga további érés és száradás folyamán veszít szervesanyag-tartalmából és úgynevezett kotuvá válik.

1. kép: Frissen bányászott tőzegrögök metszeti képe, világosan kivehető a növényi eredet. A kőszénné válás több millió éves útjának első állomását jelenti a tőzeg, mely így egyfajta állapotként is értelmeheztő; fűtőérteke elérheti a barnakőszénét. Kép: www.nature-and-garden.com

De hogyan került ilyen irtózatos mennyiségű tőzeg a Balaton mellékére? Nos, mint annyi minden másnak, ennek okai is a földrajzi folyamatok berkein belül keresendők, ideértve az ember tájformáló tevékenységét is. Sokszor megemlítettük már az Ember és táj rovatunk cikkeiben, hogy a Balatont egészen a 19. század végéig kiterjed mocsaras területek, lápok övezték. Ilyen mocsaras berekterület volt a Fonyódi-hegyet is körbe ölelő Nagy-berek, melynek látképén azért itt-ott még ma is felfedezhetőek a hajdan volt vadregényes lápi paradicsom nyomai. E területeken a tó kialakulásának kezdete óta eltelt több mint tízezer év alatt – hisz az összefüggő víztükör csak kb. 5000 éve létezik –, a folyamatos, de alacsony vízborítottságnak és az ott burjánzó, növényi holtanyagot biztosító lápi növénytársulásoknak köszönhetően több méter vastagságban képződött tőzeg.

A török kor utáni Magyarország a 19. századra jutott el odáig, hogy képes volt megvalósítani a „nagy országszárítást”, vagyis a nagyobb folyók szabályozását, a mocsaras területek, lápok lecsapolását, kiszárítását. E folyamatnak estek áldozatul a Balaton berkei, lápjai is, melyek nagy része a XX. századra eltűnt, a táj végleg megváltozott. A beavatkozásokat a területet birtokló nemesi családok kezdeményezték, és ők lettek a folyamat haszonélvezői is. A cél: művelésbe vonni, amit csak lehet! Az addig terméketlen vidéken legelőket, szántókat alakítottak ki az amúgy igen rossz minőségű talajon. Ahol pedig rendelkezésre állt kellő mennyiségű tőzeg, ott bizony bányavidékké változott a táj, mivel a víz távozásával feltárultak a tőzegmezők, és a közlekedés és szállítás feltételei is lényegesen javultak.

2–3. kép: Korabeli térképrészleteken a Balaton nyugati medencéje. A felső térképen jól kivehetők a tóhoz egykor szervesen kapcsolódó mocsarak és lápterületek: az északi parton a vízzel borított Tapolcai-medence a vulkánokkal, tőle délnyugatra a Kis-Balaton, és ez utóbbitól keletre a déli, somogyi völgyekbe hosszan benyúló Nagy-berek rajzplódik ki, mely az alsó térképen közelebbről tárul elénk.
Kép: második katonai felmérés, mapire.eu

Fonyód környékén birtokolt területeket a Zichy család. Itt működött az egyik legnagyobb tőzegtermelő üzem, a fonyódi grófi Zichy Béla Tőzegtelep, későbbi nevén Fonyódi Tőzeg- és Lápgazdaság. Akinek feltűnik a Béla név, az okkal fogott gyanút: gróf Zichy Béláról kapta nevét a településhez tartozó Bélatelep. Az ő itteni birtokai lettek – kifejezetten üdülési céllal – felparcellázva, elindítva e parszakaszon is a mindent leuraló fürdőző, nyaraló tevékenységet.

Az univerzális tőzeg felhasználása rendkívül széleskörű volt, ami miatt igen keresett cikk lett. Egy ideig csak fűtésre, majd szerves trágyaként hasznosították. De a szárított tőzeg hőszigetelő is, és képes mindenféle folyadék és gáz nagymérvű megkötésére, a biológiai lebomlás folyamatainak drámai módon történő gyorsítására, így például a fekália szagtalanítására, ártalmatlanítására. Porrá őrölve szennyvízgödrök szagtalanítására használták a főváros mellett fekvő – akkor még önálló – Szentlőrincen és Kispesten. De az üzem exportált is: évi 500–600 vagonnyi tőzeget szállított Csehszlovákiába, Ausztriába és Németországba is.

4. kép: egy fotón az, amitől a láp láp, és amitől megszűnik az lenni. A lápot épp a tőzeg kölünbözteti meg a mocsártól, illetve – ennek megfelelően – az, hogy a mocsár vízborítottsága lényegesen ingadozóbb, hisz tőzeg csak tartós vízborítottság mellett képződik. A képen egy írországi tőzegfejtés látható: a szépen rétegzett, vastag tőzeg, mint a lápi „identitás”  legfőbb letéteményese, és a bányászat, ami mindenzt megszünteti. Nem mellesleg a legmeghökkentőbb tőzegfelhasználási mód is e térségehez köthető: a Brit-szigeteken bizonyos skót whiskey típusokhoz a szükséges maláta szárítását végzik mind a mai napig tőzegfüsttel, meghatározva az ízkaraktert. Kép: www.theguardian.com

Felhasználásának szinte csak a képzelet szabott határt. Használták hűtőházak hőszigetelésére, jégvermek készítésére is. Sőt, még a Balatonfenyvesen 1911-ben épült szivattyútelep óriási gázmotorjai is – melyek a berek lecsapolását segítették – tőzegüzemre lettek beállítva. De születtek tervek arra, hogy a környék helyi érdekű vasútvonalainak villanyüzeméhez szükséges elektromos áramot tőzegfűtésű kiserőművekkel biztosítják.  A felfutó kereslet miatt a tőzegbányászat lett a legtöbb idénymunkást foglalkoztató iparág Fonyódon a harmincas, negyvenes évekre. A tőzegtelep még keskenynyomközű vasúttal is rendelkezett, amivel a nagyvasút mellé épített őrlőműbe szállították a kitermelt anyagot, amit aztán egyből vasúti kocsikba tudtak átrakodni. A tőzegbányák jelentőségét jelzi, hogy 1943-ban hadiüzemmé nyilvánították, mert az óvóhelyek pöcegödreinek a szagtalanítására szállított tőzegport.

5. kép: Fonyód  környéke, mikor a lecsapolások következtében már szárazulattá vált e vidék, és ennek hozadékaként már javában folyhatott a tőzegbányászat. A kivágat alsó részén, „Feketebézseny v.m.” feliratból (a „v” betűt metszve) kiinduló fekete, fogazott vonal jelzi a tőzegszállító keskenynyomközű vasút vonalát. E kisvasút–nagyvasút kapcsolatnak köszönhetően a szállítás egyszerűbbé, az itt bányászott tőzeg pedig keresettebbé vált. Kép: negyedik katonai felmérés, mapire.eu

A II. világháború után is folytatódott a tőzegtermelés, mely az ötvenes évektől felfutva újabb reneszánszát élte, létrejött a Nagybereki Tőzegkitermelő Vállalat. Majd viszonylag hamar, a hetvenes–nyolcvanas években megindult a hanyatlás az egész országban. Területünkön a hetvenes évek végén szűnt meg a bányászat, bár másutt az országban még napjainkban is fejtenek tőzeget. A Fonyód környéki letermelt tőzegtelepek helyén – hasonlóan a többi bányához – vízzel telített tőzegtálcák maradtak hátra. A hetvenes, nyolcvanas években szinte divat volt a felhagyott bányák kommunális hulladékkal való feltöltése szerte az országban. Nem maradt ki Fonyód sem: kellő átéléssel áldozott e „divathóbortnak” a város. Egy időben a tőzegvállalat volt a felelős a városban keletkezett hulladék – legalábbis egy részének – elszállításáért, minden bizonnyal könnyű megoldást kínált a tálcák feltöltése, beláthatatlan következményeket okozva a felszín alatti vizek és a talaj szennyezésében.

6–7. képek: Fonyód, 1965. október 5. Különleges gépekkel fejtik, és kézzel pakolják a tőzeget Fonyód és Ordacsehi határában. „220 holdról évenként mintegy 50 ezer tonna tőzegkorpát és lápföldet termelnek ki, amelyet fekáliával vagy sertéstrágyával keverve talajjavítóként, illetve talajerő-utánpótlásként használnak fel. A nagybereki Tőzegkitermelő Vállalat az idén is mintegy négyezer vagonnal szállít belőle a Somogy megyei gazdaságok homokos talajaira. A tőzeget száraz állapotában tüzelőanyagként is használják, miután fűtőértéke hasonló a barnaszénéhez." adta hírül az MTI. Kép: MTI Fotó/Bajkor József, MTV Archívum

A láp – amit tehát épp a tőzeg jelenléte és képződése különbözet meg a mocsártól – kiemelt figyelmet kap a természetvédlemtől: a barlangokhoz és a forrásokhoz hasonlatosan ex lege, azaz a törvény erejénél fogva országos jelentőségű védett természeti területnek minősül. Új tőzegbányát nyitni napjainkban lápterületeken már nem lehet.

A tőzegbányászat mérlege itt a Nagy-berek térségében rendkívül ellentmondásos: maga a bányászat élőhelyeket szüntetett meg, ugyanakkor a bányászati sebhelyek sok helyütt természetvédelmi területeknek adnak otthon (pl: Nagybereki Fehérvíz TT). Ugyanis a kitermelt tőzeg helyén maradt gödrök vízzel teltek meg és – igaz, az eredeti életközösségtől jelentősen elmaradó intenzitással és diverzitással, de mégis – viruló vadvízi világnak nyújtanak otthont. Fontos kiemelni tehát, hogy alapvetően a vizek lecsapolása szüntette meg az eredeti ökoszisztémát. A vízapasztás miatt érvényre jutó tőzegbányászat lényegében javított a helyzeten, mivel a letermelt tőzegtálcákban valamiféle mocsári ököszisztéma alakulhatott ki. Vízborítottság nélkül ugyanis a kotusodó, majd teljesen kiszáradó, porló tőzeget egész egyszerűen elhordta volna szél.

Általánosságban azonban elmondható, hogy maga – az egyébként ma is zajló – tőzegbányászat visszafordíthatatlan károkat okozott a hazai lápvilágnak is. A természetvédelem – de ennélfogva lénygében a földi élet – szempontjából oly értékes és rendkívü lápi életközösségek elterjedése egész Európában drasztikusan visszaszorult az elmúlt kétszáz évben. Hazánk sajnos ebben az élen járt: az egykori lápterületeink 97%-át eltöröltük a Föld színéről.