Őskőkori festékbánya Lovas határában

Részletek

A történet az 1950-es évek elején kezdődik, amikor is megnyitják a Lovas külterületén található ún. Mackói murvabányát, mert kellett a kőzetanyag a 73-as főút építéséhez.
A dolomit kitermelése során akadtak rá több nagyméretű csontra, amit később a Bakonyi Múzeumba szállítottak. Itt Mészáros Gyula, majd később Vértes László foglalkozott a leletanyaggal.

A dolomitbánya területén talált eszközök állatcsontból készültek, amelyeket kisebb-nagyobb megmunkálással kitűnő szerszámmá alakítottak. Volt a leletcsoportban olyan eszköz, amelyet balkezes ember használt, és egy olyan is, amin mintázat található.

Több monográfia és publikáció megjelenése után 1995-ben egy tudományos vizsgálat (C14-es szénizotópos ) során az eszközök korát 11.740 évesre datálták.
De vajon mire használta az akkor élt ember ezeket a megmunkált csontokat? Vörös porfesték bányászásához csiszolta, faragta a gímszarvas, daru, jávorszarvas és vaddisznó csontokat.
A friss csont kiválóan alkalmas faragásra, pattintásra, csiszolásra. A leletanyagban szinte csak olyan csont található, ami az állatok húsban kevésbé gazdag testtájairól származott, ezért táplálkozás szempontjából nem volt fontos az ember számára. Feltételezhetjük, hogy direkt olyan állatcsontot válogattak és vittek a bánya területére, amelyekből kisebb átalakítással megfelelő szerszámot lehetett készíteni.

Nem kevés vörös porfestéket bányásztak, hiszen körülbelül 24 m³, azaz nyolc IFA-teherautónyi  térfogatról beszélünk. Mire használták a paleolitikumban élő emberek ezt a vörös színű port?
Kutatásokból tudjuk, hogy a neandervölgyi ősember már eltemette a hozzátartozóit, temetési rítus kísérte a szertartást. Azt is megfigyelték régészeti feltárások alkalmával, hogy a temetésnél gyakran használtak vörös porfestéket.  A halált, annak folyamatát nem értették, azonban tapasztalták és megfigyelték, hogy a haldokló testéből elszáll az erő, majd a halál beálltával a bőre halovány lesz. Ezért vált a vér az élet színévé. A vér vörös, tehát ha beszórják a halott testét vörös porfestékkel, akkor felruházzák az élet színével és erővel. Természeti népek megfigyelése során is tapasztalták a kutatók, hogy a vadászatok előtt a vadászeszközöket szintén beszórták a festékkel azért, hogy hatékonyabbá tegyék. A vörös porhoz vizet adva sárgolyókat gyúrtak, és ezt ették gyógyítás céljából.

Mire használhatták még? A testüket is bekenték vele: ez kitűnő eljárás volt, ha meg akarták védeni magukat a vérszívó rovaroktól. Festhettek vele maszkokat, a kibányászott mennyiségre való tekintettel, akár feltételezhetjük, hogy kereskedhettek is a vörös porral. A késő paleolitikumban már viszonylag hatékonyabban vadásztak az akkor élt emberek. A felgyülemlett felesleget el lehetett cserélni más táplálékra, vagy esetünkben a fontos és értékes vörös porfestékre. Azt is tudjuk, hogy egy-egy törzs specializálódott. Volt olyan horda, amelyik könnyebben hozzájutott a hal-, kagylótáplálékhoz, vagy olyan kőzet állt a rendelkezésükre, amely kitűnő eszközalapanyagot jelentett. Itt arról beszélhetünk, hogy a mai Lovas közelében élt emberelődünk a piros porfestékre specializálódott.

Május 6-án egy izgalmas geotúra keretében közelebbről megismerhetjük a festékbányát.
Részletek a geotúráról:  http://www.geopark.hu/component/jevents/icalrepeat.detail/2018/05/06/1893/-/nyitott-balaton-geotura-az-osember-festeszete-nyomaban

 Írta: Kasza Katalin (régész-technikus)