Eseménynaptár

Előző hónap Előző nap Következő nap Következő hónap
Év szerint Hónap szerint Hét szerint Nézd a mai napot Keresés Ugrás a hónaphoz

Hegyesdi geotúra

E programunkat az Európai Geoparkok Hete alkalmából hirdetjük meg!

EGN Week 2020 banner 700px

Geotúránk első „napirendi pontjaként” a Tapolcai-medence ÉK-i szegletében emelkedő Hegyesd piramis alakú, bazaltvulkáni eredetű kúpját vesszük célba, és megvizsgáljuk, milyen hasonlóságok és különbségek fedezhetők fel keletkezésében nagyobb testvéreihez képest.

20180527 SZ Kilatas hegyesdrol 700

Ezután a kevésbé régebbi múltba téve időutazást, a hegyet egykor koronázó vár történetéről esik szó, melynek romjai mellől pazar kilátást élvezhetünk minden irányban. A hegy keleti lábainál már jóval idősebb kőzeten lépkedünk, a Sédvölgyi Dolomiton, melyet nemrég még bányásztak is a község területén.

hegyesd környeki taj sz 700 190928

A település házai által körbevett egykori murvabánya kristálytiszta karsztvízzel telt mélyedése most horgásztóként funkcionál. Innen az Eger-víz felduzzasztásával létrehozott Monostorapáti-víztározó felé visz tovább utunk, ahol a nádasok fölött köröző barna rétihéjákat és a széles vízfelület felett sikló nemes kócsagokat figyelhetünk meg. Egy széles útra kanyarodva ismét Hegyesd község felé vesszük az irányt. Néhány perc múlva lassan kibontakoznak a Tapolcai-medence szépséges tanúhegyei, ezzel nagyjából egyidőben pedig az utat borító piszkosfehér murva narancsos-vörösbe vált. A felszínen található bauxitos vörösagyag egészen a faluig kísér minket, melyet – mielőtt visszaérkeznénk kiindulópontunkhoz - a murvabánya túloldalán, egy feltárásban vehetünk részletesebben szemügyre.

karsztvizes to sz 700 190928

 színes ut a hegyesdre sz 700 190928

Találkozási hely: Hegyesd, katolikus templom
GPS: 46.916532, 17.520275 TÉRKÉP
Geotúra dátuma és időpontja: 2020. június 7. vasárnap 10:00
Útvonal (főbb érintett látnivalók): Hegyesdi vár – egykori murvabánya – Monostorapáti-víztározó
Geotúra hossza: 7 km
Geotúra várható időtartama: 3,5 óra
Geotúra nehézsége: könnyű-közepes
Geotúra jellege: térítéses, részvételi díj: felnőtt 1500 Ft, gyerek 14 éves korig 500 Ft
Előzetes jelentkezés: szükséges, módja: telefonon vagy e-mailben
A túra minimum 8 fő jelentkezése esetén indul!
Jelentkezési határidő: 2020. június 6. szombat, 20:00 óra
Geotúra-vezető neve és elérhetőségei: Sipőcz Zoltán, geotúra-vezető, mobiltelefonszám: +36 30 419 5866,
e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
weboldal: www.balatongeo.hu                                                                                     
Szükséges felszerelés: időjárásnak megfelelő ruházat, túracipő, ennivaló, személyenként 1,5 liter folyadék. 

A járványügyi helyzet miatt fennálló korlátozások:
– a túrákon maximálisan 15 fő vehet részt;
– a túra résztvevői között a 1,5 m távolságot kell tartani;
– a regisztráció alatt maszk vagy sál viselése kötelező.
A túravezető gumikesztyűben állítja ki a nyugtát és veszi át a túra díját, amit lehetőség szerint pontosan kiszámolva hozzanak magukkal a részvevők.

Online menetrendek az odautazás megszervezéséhez:
Busz: menetrendek.hu | Vasút: www.mavcsoport.hu


BakonyBalaton Geopark Partner logo

 

Ezután a kevésbé régebbi múltba téve időutazást, a hegyet egykor koronázó vár történetéről esik szó, melynek romjai mellől pazar kilátást élvezhetünk minden irányban. A hegy keleti lábainál már jóval idősebb kőzeten lépkedünk, a Sédvölgyi Dolomiton, melyet nemrég még bányásztak is a község területén. A település házai által körbevett egykori murvabánya kristálytiszta karsztvízzel telt mélyedése most horgásztóként funkcionál. Innen az Eger-víz felduzzasztásával létrehozott Monostorapáti-víztározó felé visz tovább utunk, ahol a nádasok fölött köröző barna rétihéjákat és a széles vízfelület felett sikló nemes kócsagokat figyelhetünk meg. Egy széles útra kanyarodva ismét Hegyesd község felé vesszük az irányt. Néhány perc múlva lassan kibontakoznak a Tapolcai-medence szépséges tanúhegyei, ezzel nagyjából egyidőben pedig az utat borító piszkosfehér murva narancsos-vörösbe vált. A felszínen található bauxitos vörösagyag egészen a faluig kísér minket, melyet – mielőtt visszaérkeznénk kiindulópontunkhoz - a murvabánya túloldalán, egy feltárásban vehetünk részletesebben szemügyre. Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE

Vissza

JEvents v2.2.7   Copyright © 2006-2012