Geotúránk során elsőként az egykor az Egyenlítő vidékén időző vörös sivatag köveit csodálhatjuk meg a balatonrendesi bánya gigantikus, marsbéli tájat idéző amfiteátrumában.
Kis idő múlva már a fonyódi és boglári kettős várhegy kúpjaiban gyönyörködhetünk a szőlők magasságában, majd betérünk egy kráterekre emlékeztető mélyedéseket rejtő erdőbe.
Kővágóörs határában a terület jellegzetes vörös és fehér homokkövei gyakorlott kezek rakta kerítésekben és művészien megépített parasztházakban köszönnek vissza ránk.A falu mindkét végén megcsodálhatunk egy-egy kőtengert, ahol felidézhetjük a 10 millió éve még itt csillogó Pannon-tó különleges világát. Egy homokbánya gödrét érintve az Ecséri templomromnál veszünk utolsó lendületet, ahol a kora középkor atmoszféráját szívhatjuk magunkba, és gyönyörködhetünk a mindössze 5000 éve létező fiatal Balaton nyári fényeket tükröző vizének látványában. Ha időnk engedi, megnézzük a pálkövei homokkőbányát (ahol őshüllő lábnyomokat fedeztek fel a 60-as években). Pár lépéssel odébb Bajcsy Zsilinszky Endre nyaralójának vadregényes Balaton-parti kertjében hallhatunk a Balaton kialakulásáról és vizével kapcsolatos titkairól hallhatunk érdekességeket.
Találkozási hely: Balatonrendes, vasútállomás GPS: 46.825484, 17.584281 Térkép itt Geotúra dátuma és időpontja: 2019. július 7. (vasárnap), 10:00 óra; Megvárjuk a 10:10-kor Tapolca felől érkezőket is! Útvonal (főbb érintett látnivalók): Balatonrendes – Kővágóörs – Ecséri-templomrom – Pálköve – Balatonrendes Geotúra hossza: kb. 10 km Geotúra várható időtartama: 5 óra Geotúra nehézsége: közepes Geotúra jellege: térítéses, részvételi díj(ak): felnőtt 850 Ft, gyerek 400 Ft Előzetes jelentkezés: szükséges, módja: telefonon vagy e-mailen A túra minimum 10 fő jelentkezése esetén indul! A túrára maximum 45 főt tudunk fogadni. Jelentkezési határidő: a túrát megelőző napon, július 6., szombat, 16:00 óráig Geotúra-vezető neve és elérhetőségei: Sárdy Julianna, a Bakony–Balaton Geopark geotúra-vezetője, mobiltelefonszám: +36 30 491 0061, e-mail:
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
, weboldal: www.geopark.hu, Facebook oldal: http://www.facebook.com/Bakony.Balaton.Geopark.
Szükséges felszerelés: időjárásnak megfelelő túraöltözet és túracipő (zárt, kirándulásra alkalmas, bejáratott, kényelmes, lehetőleg vízálló cipő), innivaló, ennivaló. Javasolt: fényképezőgép, távcső.
Online menetrendek az odautazás megszervezéséhez: Busz: www.menetrendek.hu | Vasút: www.mavcsoport.hu | Hajó: http://www.balatonihajozas.hu/Hajozas/Menetrendi-jaratok
Ezen a geotúrán felhasználható a geotúra-ajándékutalványunk!
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy ez a geotúránk csoportok számára egész évben megrendelhető!
|